Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

P. G.P. G.
2025.05.10. 11:19
null
Leimeter Dóra (Fotó: Kovács Péter, archív)
Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE viszont saját közönsége előtt revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében.

Tíz százalék – az UVSE-t irányító Benczur Márton szerint ennyit tudott megvalósítani csapata abból, amit az FTC elleni bajnoki döntő első felvonása előtt eltervezett. A zöld-fehérek kifogták a szelet a címvédő vitorlájából, elsősorban a fegyelmezett védekezésüknek köszönhetően győztek 11–7-re, ugyanakkor Leimeter Dóra is tudja, hogy még két lépést meg kell tenniük az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.

„Teljesen más mérkőzés lesz a szombati – mondta az FTC balkezese a klubmédiának. – Kíváncsi vagyok, tudunk-e újat mutatni egymásnak, mert sorozatterhelésben vagyunk, nincs sok idő a két találkozó között. Fontos lesz, hogy higgadtabbak maradjunk, mint az ellenfelünk, az dönthet, melyik csapat ragaszkodik jobban a saját játékához. Az UVSE az ilyen helyzetekben felszabadultan vízilabdázik, bízom benne, hogy sikerül ennek gátat szabnunk.”

Az alapszakaszban és a kupadöntőben mutatott teljesítménye alapján bőven van még tartalék a lila-sárgákban, ráadásul hazai medencében különösen bátran szokott játszani Benczur Márton együttese. A párharc első mérkőzésén két gólt szerző Szegedi Panni amondó, ha felveszik a kesztyűt a Ferencvárossal, visszavághatnak a szerdai vereségért.

„ Szerencsére semmi sem dőlt el, három mérkőzést kell megnyerni a bajnoki címhez. A Hajós a mi uszodánk, nem hagyhatjuk, hogy a szerdaihoz hasonlóan alakuljon a meccs – hangsúlyozta az UVSE szélsője. – Keményebben kell játszanunk, fizikai­lag és mentálisan is muszáj összeszednünk magunkat. Sok olyan játékelem van, amelyen javíthatunk: a hét lőtt gól elég kevés, védekezésben pedig kellenek a blokkok, hogy jobban tudjunk segíteni Szonjának.”     

Golopencza Szonja tartást adott csapatának a Komjádi uszodában (Neszmély Boglárkához hasonlóan nyolc védéssel zárt), és a szombaton 13 órakor kezdődő második mérkőzésen is kulcsszerep hárulhat rá. A fiatal kapus szerint nem engedhetnek könnyű gólokat az FTC-nek, és a helyzeteikkel is jobban kell sáfárkodniuk, hogy egyenlítsenek a fináléban.

Ha az UVSE ezúttal megközelíti a száz százalékot, nem lesz könnyű dolga a Ferencvárosnak a Margitszigeten.

VÍZILABDA
NŐI OB I 
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
13.00: UVSE–FTC-Telekom Waterpolo (Tv: M4 Sport)
A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
18.15: One Eger–Dunaújvárosi FVE

 

Legfrissebb hírek

Tátrai Dávid: Ha kitart a formánk, megszorongathatjuk a Fradit

Vízilabda
2 órája

Kovács Róbert: Nemes feladat előtt állok

Vízilabda
8 órája

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
Tegnap, 19:20

Női vízilabda Eurokupa: idegenben szerzett előnyt a BVSC a negyeddöntőben

Vízilabda
2026.03.14. 19:59

Vízilabda: a BVSC nyerte az OTP Komjádi-kupa döntőjét

Utánpótlássport
2026.03.14. 09:05

Vízilabda: jön az OTP Komjádi-kupa döntője

Utánpótlássport
2026.03.13. 09:00

Sehol sem borult a papírforma a női pólóbajnokságban, hibátlan maradt a Fradi

Vízilabda
2026.03.11. 19:29

Vízilabda: több csapat az aranyéremre hajt a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.03.10. 18:00
Ezek is érdekelhetik