Férfi vízilabda: Vigvári Vince megerősítette, hogy távozik az OSC-től

Vágólapra másolva!
2024.04.15. 12:42
Vigvári Vince (Fotó: Getty Images)
Vigvári Vince megerősítette, hogy távozik a férfi vízilabda ob I-ben szereplő OSC együttesétől, de azt még nem árulta el, hol folytatja pályafutását.

Sajtóhírek szerint a spanyol Barcelonetához szerződik.  

„Nem szeretnék belemenni, de azt elárulhatom, hogy több komoly külföldi klubbal is tárgyaltam” – nyilatkozta a 20 éves játékos az M1 aktuális csatornának, majd hozzátette, hogy édesapja is részt vett a folyamatban, emellett pedig Varga Zsolt szövetségi kapitány tanácsait is figyelembe vette és hamarosan kiderül, melyik klubba igazol.

A legutóbbi négy szezonban bajnoki döntőt játszó OSC világbajnok vízilabdázója nem tartaná bravúrnak, inkább szép teljesítményként értékelné, ha csapata az idén bejutna a legjobb négy közé a bajnokságban, és szerinte a harmadiktól a hatodik helyig sokkal kiélezettebb a mezőny, mint tavaly.  

„Azt is ki lehet mondani, hogy mi lényegesen gyengültünk, de most ez a feladat. Tavaly bajnokságot szerettünk volna nyerni, vagy döntőbe jutni, most egyelőre négybe szeretnénk kerülni, aztán majd meglátjuk” – mondta Vigvári, aki megjegyezte: élvezi, hogy válogatottbeli elfoglaltságai miatt ennyire sűrű a szezon.

Az OSC szombaton a sereghajtó Szeged ellen ugrik medencébe, s ha nyer, akkor a címvédő és egyben százszázalékos Ferencvárossal néz szembe az elődöntőben.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik