Női vízi BL: közel a bravúrhoz a Dunaújváros, az FTC kiütötte az Egert

2023.11.04. 20:24
null
Dobi Dorina három gólja sem volt elég a bravúrhoz (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap, archív)
Az előző idényben negyedik Dunaújváros 9–8-ra kikapott otthon a címvédő Sabadelltől a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek szombati harmadik fordulójában.

 

Sokáig úgy tűnt, a százszázalékos mérleggel álló spanyolok a harmadik negyedben eldöntik az összecsapást, ebben a szakaszban ugyanis négygólos előnyre tettek szert, de Vad Lajos tanítványai a záró nyolc perc végére egyetlen találatra feljöttek. Az utolsó egy percben a magyar csapat kivédekezett egy kiállítást, majd megkapta a maga fórját is, de a lehetőség kimaradt.

Az újvárosiak a következő körben, november 25-én a görög Alimoszt fogadják.

A kupagyőztes Ferencváros 18–7-re kiütötte a magyar bajnok Egert

A két csapat nem először találkozott már a szezonban, a Magyar Kupában az FTC az idegenbeli döntetlen (13–13) után egy hazai KO-val (16–3) ment tovább, a bajnokságban viszont az Eger diadalmaskodott (12–10) saját közönsége előtt. A zöld-fehérek a Népligetben ezúttal is parádéztak, a harmadik negyedet hat góllal megnyerve döntötték el az összecsapást, amelynek legjobbja Gurisatti Gréta volt, aki hatszor talált be.

A negyedik fordulóban, november 25-én a Gerendás György által irányított Ferencváros a görög Etnikoszt látja vendégül, míg Sike József tanítványai a Keszthelyi Ritát foglalkoztató, s az előző idényben döntős, Egerben a nyitókörben fölényes győzelmet arató spanyol Mataróhoz látogatnak.

VÍZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör, 3. forduló
B-csoport:

Dunaújváros–Sabadell (spanyol) 8–9 (2–3, 2–2, 2–4, 2–0)
A magyar csapat gólszerzői: Dobi 3, Garda, Mahieu 2-2, Jonkl 1

C-csoport:

FTC-Telekom Waterpoolo–Tigra-ZF-Eger 18–7 (4–2, 3–1, 6–0, 5–4)
Gólszerzők: Gurisatti 6, Tóth-Csabai, Vályi, Máté, Dömsödi, Nagy 2–2, Kuna, Leimeter 1–1, illetve Szellák 3, Skulteti, Weston, Szilágyi, Lendvai 1–1

Korábban:
D-csoport:
Vuliagmeni (görög)–UVSE 13–11
(2–3, 4–4, 3–2, 4–2)
A magyar csapat gólszerzői: Faragó 6, Hajdú 2, Aubéli, Lendvay, Baksa 1-1

 

Legfrissebb hírek

Kecskeméten zárta le közel hároméves nyeretlenségét a Dunaújváros a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.13. 21:11

Az UVSE a BVSC-t, az FTC a Dunaújvárost győzte le a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.03.07. 21:32

Vízilabda: fantasztikus meccset nyert meg az UVSE az Olympiakosz ellen a női BL-ben, az FTC biztosan negyeddöntős

Vízilabda
2026.02.21. 18:14

A BVSC női vízilabdacsapata egyetlen góllal nyert Dunaújvárosban

Vízilabda
2026.02.18. 23:46

Női kézilabda NB I: újabb támogatás a DKKA-nak

Kézilabda
2026.02.09. 22:11

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.14. 18:18
Ezek is érdekelhetik