FISU: húsz év után újra van magyar sportdiplomata a végrehajtó bizottságban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.22. 13:07
Ancic-Valkai Ágnest beválasztották a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) végrehajtó bizottságába.

A Genfben megrendezett tisztújító közgyűlésen öt európai sportdiplomata került be a tizenöt fős bizottságba, és négy olyan ország – köztük Magyarország – amely az előző ciklusban nem rendelkezett képviselettel a testületben.

A korábbi világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Ancic-Valkai Ágnes beválasztásával húsz év után van újra magyar sportdiplomata a nemzetközi szövetség legfontosabb szervezetében – emelte ki az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS).

„Köszönöm a magyar egyetemi sportnak a támogatást. Hatalmas megtiszteltetés, hogy képviselhetem a magyar érdekeket a FISU-ban. Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap az egyetemi sport itthon és nemzetközi vonalon is, és itt nemcsak az élsport a fontos, hanem a szabadidős oldal is. Az új bizottság tagjainak felét jól ismerem, mindenkivel van egy jó, együttműködő, támogató kapcsolat. Úgy gondolom, hogy eredményes munkát tudunk majd végezni az előttünk álló időszakban” – mondta Ancic-Valkai Ágnes, aki a MEFS nemzetközi igazgatója.

Legutóbb – húsz évvel ezelőttig – Frenkl Róbert, a MEFS korábbi elnöke volt végrehajtó bizottsági tag a FISU-ban.

Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
2025.07.25. 06:39

Cseh Sándor: Mindenki becsukott szemmel aláírta volna ezt a fél évet

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:22

Keszthelyi Rita lett a női vízilabda-világbajnokság legjobb játékosa

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:20

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott világbajnoki teljesítményét!

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:49

Semmi sem sikerült a görögök ellen, ezüstérmes a magyar női pólóválogatott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:47

Egyetemi világjátékok: a vívás utolsó napján nem sikerült a bravúr; női kosarasaink az elődöntőben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:48

Jöjjön ki a frankó! – Malonyai Péter jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.19. 23:29

A spanyolokkal elődöntőzik a női pólóválogatott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.19. 15:59
Ezek is érdekelhetik