Sportrádió: így élte meg unokái világbajnoki aranyérmét Schmitt Pál

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.08. 14:13
null
Schmitt Pál számára gyönyörű érzés volt, hogy unokái világbajnokok lettek (Fotó: Földi Imre)
Mint beszámoltunk róla, aranyérmet nyert a fukuokai vizes világbajnokságon a magyar férfi vízilabda-válogatott. Varga Zsolt csapatában ott voltak a Vigvári testvérek, Vendel és Vince is, akik a kétszeres olimpiai bajnok vívó, Schmitt Pál unokái. A korábbi köztársasági elnök a Sportrádióban Csonka Zsófiának és Lantos Gábornak beszélt arról, hogyan élte meg a fukuokai eseményeket.

 

„Az egész év úgy kezdődött, hogy ennek a két gyereknek voltak álmai” – kezdett bele a Sportrádiónak adott interjújába Schmitt Pál, utalva arra, hogy Vigvári Vendelnek és Vincének nagy célja volt a felnőttválogatott keretébe való bekerülés. – Egyáltalán nem könnyű Magyarországon a tizenöt legjobb vízilabdás közé bekerülni. Mindketten kiváló csapatokban játszottak, az FTC-ben és az OSC-ben és lépésről lépésre jöttek előre és ahogy játszottak, kivívták a mester bizalmát és megtörtént a csoda, amikor mind a ketten utazhattak a világbajnokságra” – mondta a korábbi köztársasági elnök, aki szerint a magyar válogatott egyik meccse sem volt lefutott.

A Nemzet Sportolója szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott sosem volt esélytelen és bárkivel felveszi a versenyt. Schmitt Pál ugyanakkor úgy véli, hogy a mieinknek a következő, 2024 februárjában esedékes dohai világbajnokságon is van lehetőségük bizonyítani.

„Ők egész életükben erre készültek. Emlékszem, amikor Szentendrére szállítottam őket egy vizes nyolcas nevű uszodába egy KÓPÉ nevű együttesbe, de már az UVSE-ben sikeresek voltak. A nagyon sok munka, az eltökéltség, a családi háttér – édesapjuk is vízilabdázott, Gréta lányom is sportember – mellett sokan segítettük őket” – jegyezte meg Schmitt Pál, aki szerint igazán akkor emlékeznek majd az unokáira az emberek, ha az ötkarikás játékokon is ott lesznek.

A kétszeres olimpiai bajnok egykori vívó megemlítette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagjaként természetesen ott lesz Párizsban, s elmondta, egyelőre legalább tizennégy jegyet kellene szereznie családjának.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

Legfrissebb hírek

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
2 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
3 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
10 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
17 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
19 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
20 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:11

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31
Ezek is érdekelhetik