Vízilabda MK: az idén már szeptemberben győzteseket avatnak

2023.06.21. 13:25
null
Madaras Norbert (Fotó: Földi Imre)
Elkészült a 2023/24-es magyar vízilabdaidény versenykiírása, amelyben a korábbiakhoz képest a legfontosabb változás, hogy az idén már szeptemberben győzteseket avatnak a BENU Magyar Kupában.

A szövetség beszámolója szerint a Magyar Kupa „nyár végi show-vá” változik: az elmúlt években megszokott decemberi befejezés helyett már augusztus második felében nekilódulnak a csapatok és szeptember első hétvégéjén el is dől a szezon első trófeájának sorsra.

„Egyrészt a jövő évi versenynaptárban januárban Európa-bajnokság, februárban világbajnokság szerepel, tehát a december egyébként is a válogatott felkészülésé, másrészt meggyőződésem, hogy amikor csak lehet, a legjobb meccseket napfényben, jó időben, szabad ég alatt kell játszani – mondta ezzel kapcsolatban Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke. – A Magyar Kupát le lehet bonyolítani néhány hét alatt, azaz ez a sorozat kiválóan alkalmas arra, hogy a sportág ünnepévé varázsoljuk a négyes döntőket a Margitszigeten.”

A férfiak mérkőzéseit 25 méteres pályán vívják majd, ami az attraktivitást tekintve visszatérő elem a sportág további reformját szorgalmazók körében.

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A BVSC a bronzérmes a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.09.13. 17:45

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

Vindisch Ferenc: Vak tyúk is talál szemet!

Vízilabda
2026.09.08. 08:40

Férfi vízilabda MK: FTC–Kaposvár és Vasas–BVSC az elődöntőben

Vízilabda
2026.09.07. 14:52

Kettős győzelemmel a négy között a címvédő FTC a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
2026.09.05. 21:03

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42