Női vízi Eurokupa: mindhárom csapatunk sikerrel vette az első akadályt

L. G.L. G.
2023.01.13. 22:53
null
Szilágyi Dorina vezérletével nyert az Eger (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
Az FTC-hez és az Egerhez hasonlóan az UVSE is fölényes győzelemmel kezdte meg szereplését pénteken a női vízilabda Eurokupa csoportkörében: a hazai csapatot 11 góllal múlta felül a franciaországi Mulhouse-ban.

 

Háromból három – ilyen kezdést vártunk a női vízilabda Eurokupa csoportkörében, és a magyar csapatok nem is okoztak csalódást. Az athéni csoportban az Eger rögtön magához ragadta a kezdeményezést, a félidőben már hét góllal vezetett, és az ötgólos Szilágyi Dorottya vezérletével magabiztosan győzött az Olympic Nice ellen. Mivel az egriek szombaton a gyengécske máltai Sirens ASC ellen ugranak medencébe, gyakorlatilag már tovább is jutottak – aztán hogy hányadik helyen, majd eldöntik vasárnap a kvartettből ugyancsak kiemelkedő, házigazda Ethnikosszal.

Mulhouse-ban az FTC a Grand Nancyval csapott össze, és meglepő módon a második negyed közepén még a franciák vezettek. Aztán mielőtt összevontuk volna a szemöldökünket, három perc alatt négyet lőttek a zöld-fehérek, és a nagyszünetben már hárommal jobban álltak. A térfélcsere után az ellenfél már csupán a nevében volt nagy, a medencében kevésbé – Gerendás György együttese felőrölte a Nancyt, a 11–2-re megnyert utolsó negyed önmagáért beszél. Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra és Belén Vosseberg is megszórta magát, mindhárman öt gólig jutottak, az FTC pedig 25–9-re ütötte ki ellenfelét.

Ugyanebben a csoportban az UVSE a viszonylag kiegyenlített első negyed után a másodikban állva hagyta a házigazda, két magyar játékossal felálló Mulhouse-t, és magabiztosan győzött. A kék-sárgák közül Hajdú Kata keze sült a leginkább, négy találattal zárta az 17–6-ra megnyert összecsapást. A nap mérlege tehát Magyarország–Franciaország 3–0! Szombaton az FTC és az UVSE ellenfelet cserél, a látottak alapján egyiküknek sem okozhat gondot az újabb győzelem, így vasárnap minden bizonnyal „csak” a csoportelsőségért, már a továbbjutás birtokában játszik egy jót egymással a két magyar csapat.

VÍZILABDA
EUROKUPA, NŐK, CSOPORTKÖR, 1. forduló

A-csoport (Athén). Tigra-ZF-Eger–Olympic Nice (francia) 18–9 (6–2, 5–2, 3–2, 4–3). G: Szilágyi D. 5, Katona Zs. 3, Jancsó, Borsi, Czigány D. 2-2, Molnár D., Szilágyi Sz., Kékesi, Bódi, ill. E. Vernoux 5, Di Bartolo 2, Van de Velde, Kohli. Ethnikosz (görög)–Sirens ASC (máltai) 26–3
B-csoport (Mulhouse). FTC-Telekom–Grand Nancy (francia) 25–9 (3–2, 5–3, 6–2, 11–2). G: Vosseberg, Gurisatti, Leimeter 5-5, Gulyás-Oldal, Illés A., Dömsödi 2-2, Máté Zs., Kuna, Petik P., Tóth-Csabai, ill. Benlekbir 4, Pacheco 3, Fanara, Gabriele. UVSE–Mulhouse (francia) 17–6 (3–2, 7–2, 3–1, 4–1). G: Hajdú K. 4, Mácsai E., Varró 3-3, Szegedi, Tiba 2-2, Szücs G., Lendvay, Peresztegi-Nagy, ill. Guillet 2, Hertaux, Le Roux, Mihály K., Daule

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos: Az első két negyedbe mindent bele kellett tennünk

Vízilabda
2026.09.15. 15:45

A végére elfáradt a Vasas, sorozatban kilencszedszer Magyar Kupa-győztes az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2026.09.13. 19:15

A címvédő FTC és a Vasas jutott a férfi vízilabda MK döntőjébe

Vízilabda
2026.09.12. 20:04

Női vízilabda ob I: nyolc góllal nyert az UVSE a Szeged ellen

Vízilabda
2026.09.11. 20:57

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

Férfi vízilabda MK: FTC–Kaposvár és Vasas–BVSC az elődöntőben

Vízilabda
2026.09.07. 14:52

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
2026.09.05. 10:39

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26