Vízilabda: a liga is Madaras Norbertet javasolja vízilabdaelnöknek

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.20. 16:51
null
Madaras Norbert (Fotó: Árvai Károly)
Az élvonalbeli magyar vízilabdacsapatokat tömörítő liga Madaras Norbertet javasolja a szövetség következő elnökének.

 

A posztot 2018 óta betöltő – Kemény Dénest váltó – Vári Attila múlt pénteken mondott le tisztségéről arra hivatkozva, hogy a jövőben minden energiáját a nemzeti vízilabda képzési és módszertani központra szeretné fordítani, amelynek alapjait kollégáival már régen lefektették. Vári hétfő este az M4 Sport Sporthíradó című műsorában úgy vélekedett, Madaras Norbert alkalmas lenne utódjának.

A liga a kialakult helyzet apropóján rendkívüli ülést tartott csütörtökön. Ezen egy kivétellel – a szolnokiak igazoltan hiányoztak, mivel a sportállamtitkárságon volt jelenésük – minden férfi és női élvonalbeli klub képviseltette magát, és Tóth Sándor ligaelnök tájékoztatása szerint egységesen Madaras mögé álltak, akinek a neve az elmúlt napokban már felvetődött lehetséges utódként.

„Bár a zuhanyhíradóban más nevet is hallottam, szerencsés helyzet a miénk, hiszen bőven el vagyunk eresztve olimpiai bajnokokkal, akik közül többen pályafutásukat követően is megmaradtak a vízilabdás közegben. Én pedig személy szerint különösen fontosnak tartom, hogy egy ilyen fontos pozíciót sportági híresség töltsön be – mondta a ligaelnök az MTI-nek. – A ligaülésen Madaras Norbert lehetőséget kapott, hogy felvázolja gondolatait, illetve a ligatagok feltették a kérdéseiket, amikre választ kaptak. Ezt követően a jelenlévők egyhangú támogatásukról biztosították őt, mint a poszt legideálisabb jelöltjét.”

Tóth Sándor hangsúlyozta, hogy a Várihoz hasonlóan kétszeres olimpiai bajnok Madaras nemcsak játékosként szerzett érdemeket, hanem a Ferencváros szakosztályvezetőjeként, valamint a szövetség és a liga alelnökeként már rendelkezik sportvezetői tapasztalatokkal is.

Kiemelte, hogy a liga nem jelölhet, csupán a tagok által legalkalmasabbnak vélt személyt javasolhatja, illetve támogathatja.

A ligaelnök hozzátette, hogy a szövetség elnöksége a jövő héten ülésezik, feladatai között szerepel a rendkívüli közgyűlés időpontjának meghatározása és összehívása.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik