Vízilabda: Vári Attila szerint Madaras Norbert alkalmas lenne elnöknek

Vágólapra másolva!
2022.10.18. 09:24
null
Vári Attila (középen) szerint Madaras Norbert (balra) alkalmas lenne az MVLSZ elnökének (Fotó: Mirkó István)
Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség távozó elnöke szerint Madaras Norbert alkalmas lenne utódjának – írja az MTI.

A posztot 2018 óta betöltő szövetségi vezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában hétfőn este beszélt erről.

„Madaras Norbert természetesen alkalmas lenne az elnöki posztra, Molnár Tamás mellett alelnökként rendkívül aktívan részt vesz a munkában” – nyilatkozott Vári a hozzá hasonlóan kétszeres olimpiai bajnok Madarasról.

A 46 esztendős Vári Attila pénteken jelentette be, hogy lemond elnöki tisztségéről, hogy energiáját a nemzeti vízilabda képzési és módszertani központ megvalósítására fordítsa. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, már megvan a megvalósítási tanulmány, rendelkezésre áll a módszertani és tudományos háttér, az építkezés pedig várhatóan 2024-ben elkezdődhet.

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
Tegnap, 11:31

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Madaras Norbert: Az olimpiai ciklusok elején a legkönnyebb újítani

Vízilabda
2025.12.17. 12:57

Madaras Norbert: Mindkét válogatottunknak nehéz az útja a négy közé az Eb-n, de mint mindig, most is ez a cél

Vízilabda
2025.12.08. 19:18

A magyar sport, mint brand

Egyéb egyéni
2025.11.14. 23:36

Nagy lökést adhat a Ferencvárosnak a Recco legyőzése

Vízilabda
2025.10.10. 12:28

Madaras Norbert: A fiatalok magasra tették maguknak a lécet

Vízilabda
2025.08.04. 12:35
Ezek is érdekelhetik