Férfi vízilabda ob I: a címvédőt verő OSC bejutott a döntőbe

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 20:18
null
Vigvári Vince vezérletével nyert Szolnokon az OSC (Fotó: Földi Imre, archív)
Elsőként az OSC biztosította helyét a férfi vízilabda ob I döntőjében, miután megnyerte a Szolnok elleni párharcot.

Az újbudai együttes összesítésben 4:1-es előnnyel várta a címvédő Szolnok elleni, az egyik fél hetedik pontjáig tartó elődöntős párharc Tisza-parti felvonását.

Varga Dániel együttese egy évvel ezelőtt éppen a Szolnokkal szemben bukott el a fináléban, de most sikerült visszavágnia, hiszen a négygólos Vigvári Vince vezérletével magabiztos, 13–9-es győzelmet aratott.

Az OSC a döntőben a Ferencváros–Vasas párharc továbbjutójával találkozik, a zöld-fehérek vezetnek 4:1-re az alapszakasz eredményei alapján.

A BVSC szombaton fölényes, 17–5-ös győzelmet aratott a Pécs együttese felett, így lezárta az 5-8. helyért zajló első párharcát. Így tett a Honvéd is a Szeged ellen, a 12–11-es fővárosi siker 9:0-s összesítésbeli végeredményt jelentett. Az ötödik helyért így BVSC–Honvéd párharc lesz.

A Kaposvár öt góllal bizonyult jobbnak a vendég UVSE-nél, így egyenlített az alsóházi rájátszás párharcában.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, RÁJÁTSZÁS

ELŐDÖNTŐ


SZOLNOKI DÓZSA–GENESYS OSC ÚJBUDA 9–13 (0–3, 5–3, 3–5, 1–2)
Szolnok, 700
néző. Vezette: Tóth I., Csanádi
SZOLNOK: Bányai – Konarik 1, JANSIK D. 1, Angyal 2, Gbadamassi, Milakovic, Zovic. Csere: Gárdonyi (kapus), KOVÁCS GERGŐ 2, NAGY ÁDÁM 2, Teleki, Szeghalmi, Schmölcz, Pető A. 1. Edző: Zsivko Gocics
OSC: LÉVAI – Manhercz K. 2, Salamon F. 1, CSACSOVSZKY E. 3, HÁRAI, BURIÁN 3, Várnai. Csere: VIGVÁRI VINCE 4, Dala D., Tóth M., Bundschuh, Sziládi, Kondor. Edző: Varga Dániel
Gól – emberelőnyből: 15/4, ill. 12/5
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Bundschuh (27. p.), Milakovic (28. p.), Dala D. (30. p.)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc végeredménye: 7:1 az OSC javára
MESTERMÉRLEG
Zsivko Gocics: – Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, küzdöttünk, hajtottunk, sajnos sok hibával vízilabdáztunk. Voltak olyan periódusai az összecsapásnak, amikor az OSC stabilabban játszott nálunk, amihez Lévai Márton kiváló kapusteljesítménye is párosult. Elismerés jár ellenfelünknek, megérdemelte a döntőbe jutást.
Varga Dániel: – Biztos voltam benne, hogy ilyen mérkőzés lesz, hiszen mindkét csapat taktikailag, fizikailag és mentálisan is jól felkészült. Négy góllal nyertünk, de nem volt olyan sima az összecsapás, mint azt az eredmény mutatja. A jó csapatjáték mellett az egyéni kvalitások és Lévai Marci bravúrjai döntöttek a javunkra. Úgy érzem, hogy ebben az idényben a csapat és én is felnőttem a feladathoz.

AZ 5–8. HELYÉRT

BVSC-ZUGLÓ–PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT 17–5
(5–1, 5–2, 5–1, 2–1)
Szőnyi út, 200
néző. Vezette: Petik A., Kollár Gy.
BVSC: GYÖRKE – Mészáros Cs. 1, PÁSZTOR M. 3, Szabó II Bence, Ágh 1, GYÁRFÁS T. 3, CSAPÓ M. 3. Csere: Tátrai, Batizi, Kovács P., Nagy M. 2, MÉSZÁROS M. 3, Irmes P. 1. Edző: Kemény Kristóf
PÉCS: Józsa – Keresztúri 2, Gál D. 1, Reisz, Csacsovszky A. 1, Gaszt, Csorba. Csere: Gelencsér M. (kapus), Kolozsi 1, Almási, Kókai Sz., Némethy, Lihotzky, Oltean. Megbízott edző: Barát Ferenc
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 12/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/1
Kipontozódott: Batizi (27. p.), Csorba (27. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Szabó II Bence (11. p.), Oltean (7. p.)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc végeredménye: 7:1 a BVSC javára
MESTERMÉRLEG
Kemény Kristóf: – Az elejétől a végéig úgy játszottunk, ahogyan egy ilyen mérkőzésen kell, bízom benne, hogy ezt a lelkesedést, profizmust és motivációt nem engedjük el, sőt ráteszünk még egy lapáttal, hogy a folytatásban elérjük a célunkat.
Barát Ferenc: – Annak örülök, hogy most jött ki ez a gyatra teljesítmény, mert ha az alapszakaszban bármelyik riválisunk ellen így játszunk, akkor a 9–12. helyért vívott rájátszás is bizonytalan lett volna, nemhogy a nyolc közé jutás. A BVSC megérdemelten nyert, nekünk esett, mi pedig szépen hagytuk, hogy megcsinálja azokat a húzásokat, amelyekre felkészültünk…

BUDAPESTI HONVÉD SE–SZEGEDI VE 12–11 (1–2, 5–1, 2–4, 4–4)
Budapest,
Kőér utca, 120 néző. Vezette: Kovács S., Füzesi
HONVÉD: DECKER A. – EKLER B. 4, Kiss B. 1, Kevi, Fejős 2, Hosnyánszky, Hessels B. Csere: Simon H., Decker Á., Gregor, SUGÁR 2, Hessels S. 1, MANHERCZ Á. 2. Edző: Szivós Márton
SZEGED: MOLNÁR D. – Bóbis B. 1, BOROS 2, Horváth Zs., Sánta 1, Leinweber, Kürti 1. Csere: Kardos A. 1, Tóth Gy. 2, Pörge, Baj 1, Hajdu A., LAKATOS S. 2. Edző: Kiss Csaba
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 9/6
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Tóth Gy. (18. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Fejős (23. p.)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc végeredménye: 9:0 a Honvéd javára
MESTERMÉRLEG
Szivós Márton: – A célunkat elértük, az ötödik helyért folytathatjuk. Jó ritmusú, kemény mérkőzés volt, a Szeged alaposan megnehezítette a dolgunkat, de egy góllal mi voltunk a jobbak.
Kiss Csaba: – Megérdemelten nyert a Honvéd, de nem lehetek elégedetlen csapatom teljesítményével sem. Bebizonyítottuk, hogy nem véletlenül jutottunk be a legjobb nyolc közé, meg akarjuk nyerni a párharcot a hetedik helyért.

A 9–12. HELYÉRT

KAPOSVÁRI VK–UVSE-HUNGUEST HOTELS 14–9
(4–2, 3–2, 4–1, 3–4)
Kaposvár, 180
néző. Vezette: Bereczki M., Tordai
KAPOSVÁR: CSOMA – Berta 1, Dobos, Varga B. 2, Langiewicz 2, Vindisch 2, Mijics. Csere: Szilágyi Á. F. (kapus), Kakstedter, Jajcinovic, Palatinus, JUHÁSZ-SZELEI 4, Horváth Á. 3. Edző: Surányi László
UVSE: Bisztritsányi – Ekler Zs. 1, BENCZ 2, Eppel, Szentesi 1, Korényi, Korbács. Csere: Korom (kapus), Ionescu 2, Seeler 2, Hegedűs Cs. 1, Csapó Á., Barics, Vámosi B. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 10/9, ill. 10/1
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 2/1
Kipontozódott: Jajcinovic (27. p.), Ionescu (28. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Langiewicz (20. p.), Mijics (26. p.)
Kiállítva (végleg, brutalitásért): Korbács (20. p.)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc állása: 4:4
MESTERMÉRLEG
Surányi László: – Kaptunk néhány leckét az idényben az UVSE-től, de végre sikerült visszaadnunk. Kértem a játékosoktól, hogy ne engedjenek meg maguknak semmilyen keménységet, mert úgy érzem, hogy külön figyelnek minket ebből a szempontból. Ebből lett az, hogy most az UVSE-nél vettek észre egy fegyelmezetlenséget, bár már előtte is uraltuk a mérkőzést.
Vincze Balázs: – A Kaposvár ránk erőltette az akaratát, ezúttal nem voltak pontosak a befejezések, a védekezésünk pedig nem olyan volt, mint az elmúlt mérkőzéseken, és jó kapusteljesítmény sem párosult hozzá. Az eddigi három meccsünk mindegyikén történt kiállítás brutalitásért, korábban ez a Kaposvárt sújtotta, most minket, és meg is pecsételte a sorsunkat.

TIGRA-ZF-EGER–PANNERGY-MISKOLCI VLC 17–9 (4–1, 4–3, 5–1, 4–4)
Eger, 100
néző. Vezette: Várkonyi G., Tóth S.
EGER: KRÉMER – Baksa B. 1, KOVÁCS GÁBOR 2, Sántavy 1, Murisics 2, LŐRINCZ B. 3, SZALAI G. 4. Csere: Greiszbacher (kapus), RÁDLI 2, LŐRINCZ Á. 2, Sári, Gólya, Biros S., Hajdu B. Edző: Biros Péter
MISKOLC: Moravcsik – Biros B., VÁRKONYI Á. 2, Molnár B., Seman, SÉLLEY-RAUSCHER 3, Krasznai 1. Csere: Csiszár B. (kapus) Tanczer, Böröczky 1, Nagy N., Szabó L. Széphalmi, Tőzsér 2. Edző: Vidumanszky László
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 10/4
Gól – kettős emberelőnyből: 2/2, ill. –
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/1
Kipontozódott: Sári (20.), Gólya (23.)
Kiállítva (végleg, cserével): Baksa B. (29. p.)
Az egyik fél 7. pontjáig tartó párharc állása: 6:3 az Eger javára
MESTERMÉRLEG
Biros Péter: – Gólokban gazdag mérkőzésen sikerült javítanunk a Miskolcon elszenvedett vereség után. Célunk a kilencedik hely megszerzése, örülök, hogy hellyel-közzel jól játszottunk.
Vidumanszky László: – Úgy jártunk, mint a törökök az egri várnál: megállított bennünket egy jó kapitány. Ezúttal semmi sem sikerült, nagyon sok hibával játszottunk, és a helyzetkihasználásunk is gyenge volt. Miskolcon szeretnénk nyerni, és visszatérni Egerbe a harmadik összecsapásra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik