Női vízilabda Euroliga: kizárták az oroszokat – négyes döntőben az UVSE

Cs. B.Cs. B.
2022.03.03. 21:35
null
Mégis négyes döntőben az UVSE (Fotó: Dömötör Csaba)
Ugyan az UVSE mindkétszer kikapott az orosz Kinef Kirisitől a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjében, mégis magyar csapat jutott a négyes döntőbe, mivel az Európai Úszószövetség (LEN) úgy határozott, az ukrajnai háború miatt – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) útmutatását figyelembe véve – nem hív meg orosz és fehérorosz sportolókat, illetve tisztviselőket az égisze alá tartozó eseményekre – számolt be a waterpolo.hu

 

A LEN vezető testülete döntése szerint a női vízilabda Euroligában négyes döntőbe jutó Kirisi, illetve a negyeddöntő első mérkőzésén a Padova ellen 11–8-as előnyt kiharcoló Uralocska sem folytathatja szereplését a sorozatban, mindkét csapatot kizárta az európai szövetség.

Arról is döntött a LEN, hogy helyettük az UVSE és a Padova vehet részt a négyes döntőben. A magyar csapat ellenfele az Olympiakosz lesz.

Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy a LEN-kupáért a Dunaújváros a görög Ethnikosszal mérkőzik meg.

Női Euroliga
Négyes döntő, 2022. április 1-2. (a helyszínről később születik döntés)
Elődöntő
Olympiakosz Pireusz (görög)–UVSE-Hunguest Hotels
Astralpool Sabadell (spanyol)–Plebiscito Padova (olasz)

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
2 órája

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
2026.04.11. 21:55

Vezetést szerzett az UVSE a BVSC ellen a női vízilabda ob I elődöntőjében

Vízilabda
2026.04.04. 16:23

A Debrecen hat góllal legyőzte az UVSE-t a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.04.03. 14:16

Harmadszor nyert az UVSE a férfi vízilabda ob I alsóházban

Vízilabda
2026.03.27. 20:15

Közbeszólt a politika: a finnek nem hazai pályán fogadják a fehéroroszokat a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.03.24. 13:07

Férfi vízilabda ob I: a DVSE Szentesen, az UVSE Miskolcon győzött

Vízilabda
2026.03.14. 18:39

Vízilabda: az UVSE és az FTC ifi leánycsapata is megszórta magát

Utánpótlássport
2026.03.09. 13:05
Ezek is érdekelhetik