Férfi vízi ob I: a Vasas megóvta a Szolnok elleni meccset

K. B.K. B.
2022.02.21. 18:36
null
A Vasas szerint Jansik Dávid meccset eldöntő gólja érvénytelen volt (Fotó: Új Néplap/Mészáros János)
Ahogyan arról beszámoltunk, a Szolnoki Dózsa szoros mérkőzésen 9–8-ra győzte le a Vasast szombaton, a férfi vízilabda ob I alapszakaszának 21. fordulójában. A vesztes csapat a hivatalos honlapján bejelentette, óvást nyújtott be a mérkőzésen történtek miatt.

 

A Vasas közleményéből kiderül, hogy a találkozó legvégén, 8–8-as állásnál az időmérő óra szerint mindössze egy másodperc maradt hátra a meccsből, amikor a hazaiak sarokdobáshoz jutottak. Ezt el is végezték, a középre adott labdát pedig a Szolnok játékosa a Vasas „kapujába húzta”.

„A helyszínen is egyértelműnek tűnt, hogy ez az eseménysor nem férhetett bele 1 (vagy maximum 1.9) másodpercbe, ám a játékvezetők mégis megadták a találatot. Ezt követően egy időre visszavonták a gólt, majd végül újra kihirdették a 9–8-as végeredményt. Klubunknál az a döntés született, hogy élünk az óvás lehetőségével, amelyet az előírt 48 órán belül hivatalosan is benyújtottunk az MVLSZ Versenyfelügyeleti Bizottságának” – írja a vasassc.hu.

Az együttes szerint két oka lehet a történteknek: az elektromos időmérő hibás volt a mérkőzésen vagy az időt mérő személyhibájából késve indult el az elektromos óra az ominózus sarokdobás után.

Ahivatalos jegyzőkönyvszerint a mérkőzés negyedik negyedében, 8–8-as állásnál, 3 másodperccel a befejezés előtt „kiharcolt kiállítás miatt” Teleki András révén emberelőnyhöz jutott a Szolnok (Erdélyi Balázst állították ki.) Jansik Dávid lövését Braniszlav Mitrovics szögletre védte. Ekkor 1 másodperc volt hátra a mérkőzésből. A szögletből Zovics passzát követően Jansik gólt ért el, ennek idejét 00.00 állásnál jelzi a jegyzőkönyv.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I, ALAPSZAKASZ
21. FORDULÓ

Szolnoki Dózsa–A-Híd VasasPlaket 9–8 (3–2, 3–3, 2–1, 1–2)
Szolnok, 300
néző. V: Vogel G., ifj. Kenéz Gy.
SZOLNOK:
BÁNYAI – KOVÁCS GERGŐ 1, Nagy Ádám 2, ANGYAL 4, MILAKOVIC 1, Jansik D. 1, Zovic. Csere: Schmölcz, Konarik, Szeghalmi, Pető A., Teleki. Edző: Zsivko Gocics
VASAS: B MITROVICS – Bátori 2, Zerinváry, Randjelovics, Bedő, DRASKO BRGULJAN 2, ERDÉLYI 2. Csere: Mezei, VADOVICS V. 2, Simon R., Szatmári K., Sipos B., Sedlmayer. Edző: Szlobodan Nikics
Gól – emberelőnyből:
13/3, ill. 14/2
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 3/3, ill. 1/1
Kiállítva (végleg, cserével): Randjelovics (19. p.)
MESTERMÉRLEG

Zsivko Gocics: – Egész héten sok problémával, köztük betegségekkel küszködtünk, csak kétszer tudtunk együtt edzeni. Amikor a harmadik negyedben 8–5-re vezettünk, többször is eldönthettük volna a meccset, de nem tettük, így a végén izgulnunk kellett, szerencsére nyertünk, aminek a nagyon örülünk.
Szlobodan Nikics:
– Nagyon intenzív, kemény meccset játszottunk a Szolnokkal. Elismerésem a hazaiak győzelméhez, igaz, hajrában mi is megnyerhettük volna a rangadót, de a végén hiányzott a koncentráció. Nem akarok a játékevezéssel foglalkozni, de sokszor volt olyan, amit nem értettem, pedig harminc éve benne vagyok a vízilabdában.

Legfrissebb hírek

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.09.23. 20:15

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2026–2027

Vízilabda
2026.09.23. 13:35

A védekezés rendben van, a támadáson kell csiszolni a Honvéd pólócsapatánál

Vízilabda
2026.09.22. 10:52

Szoros első negyed után sima FTC-győzelem a Vasas ellen

Vízilabda
2026.09.09. 19:15

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Cél a nyolc közé jutás a kaposvári vízilabdázóknak

Vízilabda
2026.08.21. 09:19

Öten távoztak, de a Szolnoki Dózsa már többször megmutatta, hogy van benne potenciál

Vízilabda
2026.08.18. 06:34

Férfi vízilabda ob I: szeptember 9-én kezdődik, és december közepéig tart az alapszakasz

Vízilabda
2026.08.05. 16:53