Férfi vízi: közös edzőtábort tart a szerbekkel a magyar válogatott

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 12:29
null
Märcz Tamás 21 fős keretet hirdetett (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Február 17-től 20-ig közös edzőtábort tart Magyarország és Szerbia – Märcz Tamás kedd délután hirdette ki 21 tagú, újonc nélküli keretét.

 

Rotterdamban rendezik meg február 14. és 21. között a férfi olimpiai selejtezőt, amelynek a magyar férfiválogatott távoli szemlélője lesz, mivel a 2020-as Európa-bajnoki győzelemmel már kvalifikálta magát a tokiói olimpiára. Mégsem tétlenkedik Märcz Tamás szövetségi kapitány, 21 tagú keretet hirdetett, amely a kvalifikációs torna alatt edzőtáborba vonul a szerbekkel együtt, s a közös program végére egy mérkőzést is leszerveztek a felek.

A tervek alapján február 8-án kezdődött volna a felkészülés, de egészségügyi okok és a klubérdekek miatt csúszik a kezdés. Február 14-től edz tehát a magyar csapat Budapesten, ezt követően a szerbekkel kiegészülve Szegeden folytatja február 17. és 20. között. Hat közös edzés vár a válogatottakra, majd zárásként február 20-án televíziós mérkőzésen csap össze a két csapat: ez lesz az újonnan elkészült szegedi Tiszavirág Sportuszoda avatója.

Märcz Tamás bő keretébe most csak olyan játékosok kerültek be, akik a korábbiakban valamikor már kaptak meghívót. Ismét a nevezettek között van például a 19 éves Vigvári Vendel, aki a januári debreceni világligán mutatkozott be a felnőttcsapatban.

„Vannak hiányzóink, így inkább azt említeném, hogy örülök egyáltalán a lehetőségnek: biztosan hasznos hét lesz, sokat tudunk gyakorolni, a szerbekkel közös edzések és a hivatalos mérkőzés emeli a rangját az edzőtábornak – nyilatkozta Märcz, aki kitért a Rotterdamban még kvótáért harcolókra is.

„Nyolc nap, nyolc mérkőzés, kimondottan megterhelő torna vár a csapatokra. A három kvótás helyre nyilvánvalóan a horvát, görög, montenegrói hármasnak van a legnagyobb esélye, mindazonáltal van még egy-két csapat, amely borsot törhet az orruk alá, szóval izgalmas végjátékra számítok, a mérkőzéseket figyelemmel követem.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK
Lévai Márton (OSC), Kardos Gergely (Doua, francia), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

MEZŐNYJÁTÉKOSOK
Angyal Dániel (Szolnok), Baksa Benedek (Eger), Burián Gergely (OSC), Bátori Bence (Vasas), Erdélyi Balázs (OSC), Gyárfás Tamás (BVSC), Hárai Balázs (OSC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztán (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sánta Dániel (Szeged), Sedlmayer Tamás (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Fekete Gergő: Szerbiában több góllal jobbnak kell lenni, hogy akár döntetlenre kihozd

Vízilabda
2026.01.27. 10:00

Varga Zsolt: A helyén kell kezelnünk az elvárásokat

Vízilabda
2026.01.27. 06:36

Vogel Soma: Mérges vagyok magamra

Vízilabda
2026.01.26. 18:33

Manhercz Krisztián: Nem hátul buktuk el ezt a meccset, hanem elöl

Vízilabda
2026.01.25. 23:20

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

Varga Zsolt: Fantasztikus utat jártunk be

Vízilabda
2026.01.25. 22:04
Ezek is érdekelhetik