Férfi vízilabda: 9 Európa-bajnok, 2 újonc a keretben a Világligára

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 14:44
null
Märcz Tamás (középen) és csapata Debrecenben kezdi az új évet (Fotó: Tumbász Hédi)
A keretszűkítés után a tavaly januári Európa-bajnokságon aranyérmes csapatból kilenc játékos, valamint két újonc, Konarik Ákos és Vigvári Vendel is helyet kapott a 15 fős magyar férfi vízilabda-válogatottban, amely péntektől vasárnapig Debrecenben játszik a világliga végjátékában – számolt be róla az MTI.

A Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának beszámolója szerint Märcz Tamás szövetségi kapitány és együttese a kedd délelőtti tréninget követően utazott a torna helyszínére, ahol az olimpiai kvótás gárda pénteken az olaszokkal játszik negyeddöntőt.

Amennyiben a magyar csapat nyer, akkor szombaton a Horvátország–Montenegró összecsapás győztesével találkozik. A helyosztókra vasárnap kerül sor.

„Az alapvető célunk a világligával, hogy tovább épüljünk, hiszen keressük a legmegfelelőbb csapatot a következő világversenyre, történetesen az olimpiára. Fiatal, lendületes csapat a mostani, van benne egy kis konkurenciaharc, ami mindig jót tesz. Nagy presszió nincs rajtunk, annak ellenére, hogy itthon játsszunk. Nehéz három mérkőzés lesz, de a sok hiányzó ellenére szeretnénk markáns csapatot felvonultatni, és szeretném, ha látszódna az a koncepció, amely mentén játszunk, attól függetlenül, hogy mi van az eredményjelzőn táblán” – idézte a szövetség honlapjának nyilatkozó Märcz Tamást a Magyar Távirati Iroda.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT BŐ KERETE

Kapusok: NagyViktor (Szolnok),VogelSoma (FTC)
Mezőnyjátékosok:
AngyalDániel (Szolnok), ErdélyiBalázs (OSC), HosnyánszkyNorbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC),KonarikÁkos (Szolnok),KovácsGergő (Szolnok),ManherczKrisztán (OSC), Mezei Tamás (FTC),NagyÁdám (Szolnok),NémetToni (FTC), PohlZoltán (FTC) SedlmayerTamás (FTC),VigváriVendel (FTC)

A FINA FÉRFI VILÁGLIGA EURÓPAI SELEJTEZŐJÉNEK PROGRAMJA (2021. január 8–10., Debrecen)
Január 8., péntek

Negyeddöntő

16.45:Horvátország–Montenegró
18.30:Franciaország–Görögország
20.00:Olaszország–Magyarország
A Szerbia–Spanyolország mérkőzést már lejátszották, 13–11-re nyertek a spanyolok.

Január 9., szombat
Helyosztók
Az 5–8. helyért:
15.00:Horvátország/Montenegró–Olaszország/Magyarország
16.45:Szerbia–Franciaország/Görögország
Elődöntő:
18.30:Spanyolország–Franciaország/Görögország
20.00:Horvátország/Montenegró–Olaszország/Magyarország

Január 10., vasárnap
Helyosztók
15.00:A 7. helyért
16.45:Az 5. helyért
18.30:A 3. helyért
20.00:Döntő

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik