Vízilabda: „Mindent alárendelünk a válogatottak olimpiai részvételének”

MTI MTIMTI MTI
2018.11.03. 13:21
A férfi és a női vízilabda-válogatottnál is elvárás az olimpiai kvalifikáció, a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) az elkövetkezendő időszakban mindent ennek rendel alá.

Többek között erről beszélt első hosszabb interjújában Vári Attila, a szervezet új elnöke, akit szeptember 30-án a távozó Kemény Dénes helyére „közfelkiáltással” szavaztak meg a tagok.

A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető hangsúlyozta, érzi a feladat súlyát, de nem tartja nyomásnak: „Nem érzem annak, sokkal inkább az egyik, ha nem a legnehezebb kihívásnak, amelyet viszont biztos vagyok benne, hogy sikerrel is veszünk, így a női, illetve a férfiválogatott is ott lesz a legnemesebb világversenyen. A konkurencia nagy, sokan szeretnének kijutni, az európai csapatok mindkét nem esetében komoly erőt képviselnek, ezért is mondtam, hogy nagyon komoly feladat előtt állunk” – idézte az waterpolo.hu az elnököt.

Hozzátette, a szövetség is nagy feladatok előtt áll, hiszen a jövő évi budapesti Maccabi Európai Játékokon a szervezőkkel együtt az MVLSZ rendezi az esemény póló tornáját, 2020-ban olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság házigazdája lesz Magyarország, s eközben folyamatosan fókuszál Tokióra a szervezet. „Mindent alárendelünk a válogatottak olimpiai részvétele érdekében, hiszen ez a magyar vízilabda szempontjából abszolút kulcskérdés. Akár a jövő évi női világliga Szuperdöntő is ilyen lehet, de ne szaladjunk még ennyire előre. Különböző pályázatokat szakmai szinten véleményezzük, a különböző korosztályokban lévő lehetőségeket is vizsgálva szeretnénk néhány utánpótlás és felnőtt világversenyt megrendezni. Nem nagy számról beszélünk, hanem két-három kiemelkedő eseményről, amelyen a sportszakmai, a minőségi háttér cseppet sem csorbul, amelyen a közönség jól szórakozik, és amely a nemzetközi sportdiplomácia tekintetében is kedvező ránk nézve” – fogalmazott Vári Attila. Vári Attila, a szervezet új elnöke, akit szeptember 30-án a távozó Kemény Dénes helyére „közfelkiáltással” szavaztak meg a tagok.

A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető hangsúlyozta, érzi a feladat súlyát, de nem tartja nyomásnak: „Nem érzem annak, sokkal inkább az egyik, ha nem a legnehezebb kihívásnak, amelyet viszont biztos vagyok benne, hogy sikerrel is veszünk, így a női, illetve a férfiválogatott is ott lesz a legnemesebb világversenyen. A konkurencia nagy, sokan szeretnének kijutni, az európai csapatok mindkét nem esetében komoly erőt képviselnek, ezért is mondtam, hogy nagyon komoly feladat előtt állunk” – idézte az waterpolo.hu az elnököt.

Hozzátette, a szövetség is nagy feladatok előtt áll, hiszen a jövő évi budapesti Maccabi Európai Játékokon a szervezőkkel együtt az MVLSZ rendezi az esemény póló tornáját, 2020-ban olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság házigazdája lesz Magyarország, s eközben folyamatosan fókuszál Tokióra a szervezet. „Mindent alárendelünk a válogatottak olimpiai részvétele érdekében, hiszen ez a magyar vízilabda szempontjából abszolút kulcskérdés. Akár a jövő évi női világliga Szuperdöntő is ilyen lehet, de ne szaladjunk még ennyire előre. Különböző pályázatokat szakmai szinten véleményezzük, a különböző korosztályokban lévő lehetőségeket is vizsgálva szeretnénk néhány utánpótlás és felnőtt világversenyt megrendezni. Nem nagy számról beszélünk, hanem két-három kiemelkedő eseményről, amelyen a sportszakmai, a minőségi háttér cseppet sem csorbul, amelyen a közönség jól szórakozik, és amely a nemzetközi sportdiplomácia tekintetében is kedvező ránk nézve” – fogalmazott Vári Attila.

Legfrissebb hírek

„Rengeteg átélt élményről csak álmodoztam fiatalon” – Vári Attila ötvenéves

Vízilabda
2026.02.26. 07:40

Elkészült a vízilabda-világkupa csoportbeosztása, a regnáló olimpiai bajnokot kapták a magyarok

Vízilabda
2026.02.20. 18:27

Cseh Sándor: Eljutni valahová sem könnyű, ott maradni nehezebb

Vízilabda
2026.02.11. 09:21

Golopencza Szonja: Az elődöntőket megtanultuk az elmúlt másfél évben, most már jöhetnek a döntők!

Vízilabda
2026.02.10. 14:39

Cseh Sándor: Hogy mi elsők szeretnénk lenni, azt a mércét mi magunknak állítottuk fel

Vízilabda
2026.02.10. 09:27

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.02.06. 14:36

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
2026.02.05. 22:02
Ezek is érdekelhetik