Valami a régiből: ahogyan Kásás passzolt, Kiss Gergely lőtt...

„Mondta egy ismerősöm, hogy találkozzunk kedden, de esélytelen volt, a Millennium játszik!”– beszélgetett két nő a Duna Aréna felé haladva. Nem volt könnyű egyébként elkapni a mondatfoszlányt, hiszen tömött sarokban haladtak az emberek az uszoda irányába. Ennél tömöttebb sorokat csak az arénában láttunk – kicsiket, nagyokat, fiatalabbakat, idősebbeket, összesen 5200 embert mozgatott meg a kétezres évek olimpiai bajnok magyar vízilabdásaiból álló Millennium Masters és a legnagyobb ellenfelekből összeállított világválogatott mérkőzése a XIXO Waterpolo All Star-gálán.

Nyikolaj Makszimov és Vári Attila is régi ismerősökként, örömmel üdvözölték egymást – pedig Vári 18 éve rendesen keserítette az orosz kapus életét azzal a legendás svédcsavarral a sydneyi olimpiai döntőben. S hány meg hány ilyen legendás párharcot eleveníthetnénk fel: az ellenfelek jelentős része azért nem ért el nagyobb sikereket a pályafutása során, mert bizonyos Kemény-legények bő évtizeden keresztül végigverték a világot, legalábbis az olimpiákon mindenképpen. A parton és a vízben összesen 43 ötkarikás arany adott randevút egymásnak, s ugyan a hosszabb pálya miatt gyorsabban fogyott a levegő, azért a passzok, lövések mutatták: csak megkopott, de nem tűnt tova a tudás. Mintha tíz évet repültünk volna vissza az időben: ahogyan Benedek Tibor szeme csillogott a Himnusz alatt, ahogyan a kezdés előtt összeölelkezett a csapat, ahogyan Kásás védekezett és passzolt, ahogyan Kiss Gergely lőtt, ahogyan Szécsi Zoltán védett...

Jó volt látni valamit a régiből.

Na jó, majdnem a régi, mert nem a Millennium nyert: döntetlen, 5–5 lett a végeredmény.