Női vízilabda ob I: döntőbe jutott az UVSE

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.14. 20:15
A hazai hétgólos siker után idegenben három góllal nyert az UVSE a Ferencváros ellen a női vízilabda ob I két győzelemig tartó elődöntőjében, ezzel bejutott a fináléba.

Jól kezdett az esélyesebb Újpest, Keszthelyi Rita vezérletével már az első negyedben négygólos előnyt szerzett. A folytatásban a hazaiak hátul feljavultak, de elöl továbbra sem igazán találtak ellenszert, a válogatott kapus Gangl Edina által irányított, remekül működő újpesti védelem ellen. A mérkőzés második félidejében sem változott jelentősen a játék képe, az UVSE győzelmét még a két kimaradt ötméteresünk sem veszélyeztette, és bár az utolsó negyedet meg tudta nyerni a Fradi, végül a lilák megérdemelten jutottak be a bajnoki döntőbe, ahol ellenfelük a friss LEN–kupa győztes Dunaújváros lesz.

„Szerencsére végig tudtuk kontrollálni a játékot, ha az első negyedbeli védekezésünket ki tudjuk tolni a mérkőzés végéig, akkor nem lesz problémánk a BL-mérkőzéseken sem” – mondta Keszthelyi Rita a mérkőzés után.

NŐI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
FTC–UVSE 6–9
(1–5, 1–1, 1–3, 3–0)
Népliget, 60 néző. V: Marjay, Füzesi
FTC: Kasó – Huszti, KISTELEKI D. 2, Illés H. 1, Bujka B. 1, Kövér-Kis, Kövesdi. Csere: Gerendás M. 1, Muzsnai 1, Ármai, Vogt, Gémes. Edző: Béres Gergely
UVSE: GANGL – Csabai 1, Parkes 1, Takács V., Sevenich 2, KESZTHELYI 3,
SZŰCS G. 2. Csere: Kiss E., Pap Médea, Gyárfás D., Mucsi, Steffens, Pap Mónika,
Maczkó (kapus). Edző: Benczur Márton
Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 6/3
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 2/0
Kipontozódott: Muzsnai (18. p.)
Kiállítva (végleg cserével): Sevenich (28. p.)
MESTERMÉRLEG
Béres Gergely:
– Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy nem szerettük volna. Egy dolgot beszéltünk meg, hogy lehetőleg ne kapjunk gólt lefordulásból, mégis kaptunk rögtön az elején hármat. Később összeállt a védekezésünk és egy jó mérkőzést tudtunk játszani az UVSE–vel.
Benczur Márton: – Örülök neki, hogy a lányok meg tudták valósítani, amit elterveztünk. Tudtuk, hogy jobb játékosokból áll a keretünk, de a Ferencváros nagyon szimpatikusan és jól küzdött. Eddig húsz mérkőzésből húszat megnyertünk a bajnokságban, ez magáért beszél. A mérkőzés nagyon jó felkészülés volt számunkra a Bajnokok Ligájára.

Legfrissebb hírek

Benczur Márton: Továbbra is küldetésünk, hogy a válogatottnak neveljünk játékosokat

Vízilabda
2025.08.16. 08:39

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Dobi Dorina türelmesebb játékos lett

Vízilabda
2025.06.15. 11:04

Vízilabda: az első és a hatodik hely sem meglepő az UVSE-s fiúktól

Utánpótlássport
2025.06.11. 09:02

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52
Ezek is érdekelhetik