Vízilabda: „Az év legjobb játékával kell továbbjutni, nincs más opció”

2018.03.17. 09:25
null
Parkes Rebecca (balra) és az UVSE a négyes döntőbe tart (Fotó: Madar Dávid)
Az UVSE-nek reális cél, a Dunaújváros viszont már csak reménykedhet a négyes döntőbe jutásban a női vízilabda Euroligában.

 

„Minden szuper” – jegyezte meg egymástól függetlenül Benczur Márton és Mihók Attila, biztos tehát, hogy Padovában és Cataniában sem a körülményeken múlik a magyarok szereplése az Euroliga negyeddöntőjében. Azon már inkább, hogy az UVSE kedvezőtlen, a Dunaújváros kimondottan nehéz helyzetben várja az olasz ellenfele elleni visszavágót.

Az UVSE hazai pályán 7–7-es döntetlent ért el a Padova ellen, a csapatot edző Benczur egyenesen az év leggyengébb teljesítményének titulálta a Hajósban mutatott produkciót.

„Ezúttal az év legjobb játékával kell továbbjutni, nincs más opció – jelölte ki a tréner határozottan a célokat. – Tudom, közhelyeket mondok, de egyszerűen a saját játékunkra kell figyelni, és nem szabad gólokat ajándékozni az olasz csapatnak. Igazi mediterrán együttes, biztosan bepörög a meccsre, ráadásul sok néző várható, nekünk viszont koncentrált játékkal érvényesítenünk kell a két keret között meglévő tudáskülönbséget.”

Benczur Márton mindenkire számíthat, sőt Mucsy Anna Mandula is visszatér sérüléséből, és a Dunaújvárost vezető Mihók Attila sem nélkülöz senkit a Catania elleni sorsdöntő mérkőzésen. Igaz, a zsúfolt programból fakadóan a többség kisebb-nagyobb problémákkal küzd.

„Játékosaim meg vannak győződve róla, hogy a hazai pályán elszenvedett háromgólos vereség ellenére is kivívhatjuk a négy közé kerülést. Én valamivel rutinosabban kezelem a kérdést, az első meccs után nem reális cél a továbbjutás, de mindent megteszünk érte” – beszélt várakozásairól Mihók, aki elmondta, rendkívül jól jött a bajnoki szünet, így a játékosok három nap pihenő után készülhettek a Catania ellen.

NŐI VÍZILABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

18.00: Orizzonte (olasz)–Dunaújváros
Az első mérkőzésen: 13–10
19.00: Plebiscito Padova (olasz)–UVSE
Az első mérkőzésen: 7–7

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Németh Zsolt: A sikerélményem az, amikor a gyerek az edzést választja

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:55

Összekerült a Vasas és az UVSE a selejtezőben a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
2026.08.04. 12:50

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13