Női vízi Euroliga: az UVSE a négyes döntőbe jutott

MTI MTIMTI MTI
2018.03.17. 20:01
Az UVSE a hazai döntetlen után a szombati olaszországi visszavágón legyőzte a Padovát, így a négyes döntőbe jutott a női vízilabda Euroligában.

A budapesti 7–7-et követően idegenben vágta ki a rezet a magyar bajnok, amely a Padova otthonában már az első játékrészben elhúzott 4–2-re. A második nyolc percben egyszer sem tudott betalálni az itáliai együttes, ugyanakkor a duplázó csapatkapitány, Keszthelyi Rita és a szintén kétszer eredményes amerikai Margaret Steffens révén már 6–2-re vezetett az UVSE.

A harmadik negyedben Rebecca Parkes is feliratkozott a kétgólosok közé (3–7), s bár a játékrészt – akárcsak a befejező nyolc percet - a Padova nyerte egyformán 2–1-re, két gólt megőrzött az előnyéből az UVSE, és 8–6-os sikerével Európa legjobb négy női csapata közé jutott.

Három héttel az első mérkőzésen, hazai medencében elszenvedett 13–10-es vereség után a Dunaújváros ugyanúgy 13–10-re győzött az olasz Orizzonte Catania otthonában, így szétlövés döntött, amelyben az olaszok diadalmaskodtak a 8. párban. Mihók Attila csapata a LEN-kupa négyes döntőjében folytathatja a szereplést.

VÍZILABDA, NŐI EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ,
VISSZAVÁGÓ
PADOVA (olasz)–UVSE 6–8
(2–4, 0–2, 2–1, 2–1)
A magyar csapat góldobói:
Parkes, Keszthelyi, Steffen 2-2, Sevenich, Csabai 1-1
Továbbjutott:
az UVSE, 15–13-as összesítéssel.

ORIZZONTE CATANIA (olasz)DUNAÚJVÁROSI EGYETEM-MAARSK GRAPHICS 10–13 (2–3, 3–3, 1–5, 4–2) – ötméteresekkel 6–5
Továbbjutott:
az Orizzonte Catania, 23–23-mal, szétlövés után

 

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
18 órája

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
2026.05.17. 19:22

A visszavágót is megnyerte az FTC, ezzel egymás után másodszor bejutott a női vízilabda BL négyes döntőjébe

Vízilabda
2026.05.16. 19:14

Vízilabda: hengerelt a címvédő UVSE a fiú gyermekbajnokságban

Utánpótlássport
2026.05.13. 14:57

Férfi vízilabda ob I: az UVSE magabiztos első negyedével megállította a Miskolcot

Vízilabda
2026.04.30. 20:15

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
2026.04.11. 21:55

Vezetést szerzett az UVSE a BVSC ellen a női vízilabda ob I elődöntőjében

Vízilabda
2026.04.04. 16:23

A Debrecen hat góllal legyőzte az UVSE-t a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.04.03. 14:16
Ezek is érdekelhetik