Női vízilabda Ek: vereség a házigazda Görögországtól

2018.02.02. 20:49
null
Gurisatti Gréta (4) három gólja is kevés volt a görögök ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar női vízilabda-válogatott 8–5-re kikapott a házigazda Görögországtól az Európa-kupa voloszi csoportjának péntek esti mérkőzésén.

 

Az első két görög gólt még megválaszolta a magyar csapat, de 3–2 után már csak a házigazdák vezettek – volt, hogy négy góllal is (8–4).

A két győzelemmel és egy vereséggel álló magyar válogatott szombaton pihen, majd vasárnap Izrael ellen zárja szereplését.

Az Európa-kupában két ötös csoportban rendezik a selejtezőket, mindkettőből az első három helyezett jut a sorozat március 23-25-én sorra kerülő szuperdöntőjébe, amelyben a csoportelsők egyből az elődöntőben kezdenek. A mieink hatos döntőbe jutása már biztosnak mondható.

A másik csoportban Hollandia, Spanyolország, Oroszország, Franciaország és Horvátország küzd egymással.

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
B-CSOPORT, VOLOSZ, 2. NAP

GÖRÖGORSZÁG–MAGYARORSZÁG 8–5 (3–2, 1–0, 2–1, 2–2)
Volosz. V:
Dreval (orosz), Blanchard (francia)
GÖRÖGORSZÁG: C. Diamantopulu – Cukala 2, V. Diamantopulu, Elefteriadu, M. Plevritu, Avramidu 2, Aszimaki 2, Patra, Csidirioti, Kalargiru, E. Plevritu 2, Xenaki. Szövetségi kapitány: Jorgosz
Morfeszisz
MAGYARORSZÁG: Kasó – Máté, Gurisatti 3, Tóth-Csabai, Leimeter 2, Vályi, Parkes. Csere: Farkas T., Horváth B., Kövesdi, Rybanska, Gyöngyössy. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 11/5, ill. 8/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Máté (27. p.), Tóth-Csabai (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Nem játszottunk olyan pontosan és jól, mint csütörtökön az olaszok ellen. Jóval gyengébb volt a lövőszázalékunk, és ez megmutatkozott az emberelőnyeinken is. Ezen múlt a mérkőzés, védekezésben nem voltak nagy gondjaink, de a görögök ellen ennyi is bőven elég a vereséghez.

Korábban játszották
Péntek: Magyarország–Németország 26–3 (6–2, 6–0, 6–0, 8–1)
Csütörtök: Magyarország–Olaszország 11–9 (4–2, 1–2, 1–4, 5–1)

A B-csoport állása: 1. Görögország 6 pont (2 mérk.), 2. Magyarország 6 (3), 3. Olaszország 3 (2), 4. Németország 3 (3), 5. Izrael 0 (2)

A mieink további programja
Vasárnap
Magyarország–Izrael 7.30

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
5 órája

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
2026.11.03. 20:17

Leimeter Dóra: A BL-nyitányra mindenképpen vissza akartam térni

Vízilabda
2026.10.26. 12:42

Nem baj, ha nem lesz gól, iram legyen! – a női pólóválogatott edzésén jártunk

Vízilabda
2026.10.05. 14:48

Hajdú Kata: Mintha újjászülettem volna

Vízilabda
2026.10.05. 11:48

Női vízilabda ob I: sima ferencvárosi siker Egerben

Vízilabda
2026.09.30. 14:42

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
2026.09.24. 13:51