Női vízilabda EK: 6–2, 6–0, 6–0 – kiütöttük a németeket

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.02. 11:33
A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 26–3-ra legyőzte a német csapatot az Európa-kupa voloszi csoportjának pénteki játéknapján, a délelőtti programban.

Tekintve, hogy a németek a csütörtöki nyitó fordulóban 32–3-ra kaptak ki a görögöktől, csak a gólkülönbség javítása volt az igazi tétje ennek az összecsapásnak.

Bíró Attila szövetségi kapitány együttese este a házigazda görögök ellen ugrik medencébe.

Az Európa-kupában két ötös csoportban rendezik a selejtezőket, mindkettőből az első három helyezett jut a sorozat március 23-25-én sorra kerülő szuperdöntőjébe, amelyben a csoportelsők egyből az elődöntőben kezdenek majd. A másik csoportban Hollandia, Spanyolország, Oroszország, Franciaország és Horvátország küzd egymással.

A sorozat győztese 20 ezer euróval gazdagodik, a második 15 ezer, a harmadik 5 ezer eurót kap.

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
2. NAP

MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG 26–3 (6–2, 6–0, 6–0, 8–1)
Volosz. V: Jaumandreu (spanyol), Radicevic (horvát)
MAGYARORSZÁG:
Lekrinszki – Horváth B. 1, Kuna 3, Máté 3, Kövesdi 4, Vályi 2, Farkas T. 4. Csere: Gurisatti 4, Rybanska 3, Leimeter 2, Gyöngyössy, Tóth-Csabai. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
NÉMETORSZÁG: Kerssenboom – Vosseberg 1, Kostruba, Eggert 1, I. Deike, G. Deike, Vunder, Fry, Stiefel 1, Hinz, Gelse, Ebell, Sieber (kapus). Szövetségi kapitány: Milos Szekulics
Gól – emberelőnyből: 5/5, ill. 8/1
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Farkas T. (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila:
– Jó bemelegítés volt az esti mérkőzésre. A nagy különbség miatt a taktikát nemigen lehetett gyakorolni, de gyakoroltunk helyette mást. Arra is jó volt a találkozó, hogy akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak vagy ritkábban kerültek oda a kapu elé, gólokat lőjenek és önbizalmat merítsenek belőle.

Csütörtökön játszották:
Magyarország–Olaszország 11–9
(4–2, 1–2, 1–4, 5–1)

A magyarok további programja
Később:
Görögország–Magyarország 19.30
Vasárnap:
Magyarország–Izrael 7.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik