Férfi vízi ob I: egy csoportban a Szolnok és a Ferencváros

MTI MTIMTI MTI
2017.08.24. 12:56
A Magyar Vízilabda-szövetség csütörtökön elkészítette az első osztály csoportbeosztását.

A lebonyolítás nem változott, így a két nyolcas csoportban zajló alapszakaszt követően a két csoport 1-4. helyezettjei a középszakasz felső-, 5-8. helyezettjei az alsóházban folytatják. Az együttesek az alapszakasz-mérkőzéseiken szerzett összes pontjukat magukkal viszik, a lőtt és kapott gólokat viszont törlik.

A középszakaszban nyolc fordulót rendeznek, s a végeredmény alapján következhet majd a bajnoki rájátszás, amelyben a legjobb négy folytatja az érmekért. A középszakasz legjobbja a negyedikkel, a második a harmadikkal játszik.

Az együttesek a rájátszás első körébe magukkal viszik az alap- és a középszakaszban elért egymás elleni eredményeiket. Ezekkel együtt tartanak a párharcok az egyik fél hetedik pontjáig, ugyanakkor döntetlennel nem érhet véget mérkőzés: ez esetben büntetők következnek, így kizárólag három ponttal lehet gazdagodni.

A rájátszás második körében már a helyosztókat bonyolítják le, itt az egyik fél második győzelméig tartó párharcokat rendeznek, kivéve a finálét, ahol három siker kell a bajnoki címhez.

Az ob I küzdelmei október 4-én kezdődnek.

FÉRFI VÍZILABDA OB I, A CSOPORTBEOSZTÁS A 2017–2018-AS SZEZONRA
A-csoport:
Szolnoki Dózsa-Közgép, FTC-PQS Waterpolo, MKB-Euroleasing-BVSC, VasasPlaket, Kaposvári VK, Debreceni VSE, UVSE, AVUS Szombathely
B-csoport: ZF-Eger, A-Híd OSC-Újbuda, PannErgy-Miskolci VC, ContiTech Szeged-Diapolo, RacioNet-Honvéd, PVSK Mecsek-Füszért, EBP Tatabánya, Metalcom-Szentes

FÉRFI MAGYAR KUPA 2017–2018
A-csoport (Miskolc):
Eger, Miskolc, Tatabánya, Pécs, Szentes
B-csoport (Szolnok): Szolnok, Vasas, KSI, UVSE
C-csoport (Honvéd): OSC, BVSC, Debrecen, Honvéd
D-csoport (Kaposvár): FTC, Szeged, AVUS, Kaposvár

NŐI OB I 2017–2018
A résztvevő csapatok:
FTC, Szentes, Szeged, Eger, Honvéd, BVSC, UVSE, Tatabánya, UVSE-Margitsziget, Dunaújváros

NŐI MAGYAR KUPA 2017–2018
A-csoport (Szentes): BVSC, Szeged, Szentes, Tatabánya, Eger
B-csoport (FTC): UVSE, Dunaújváros, FTC, UVSE-Margitsziget, Honvéd

Legfrissebb hírek

A Honvéd villogott a hibátlan FTC mellett – vízilabda-idényértékelő

Vízilabda
Tegnap, 10:09

Ötödikként zárt a Ferencváros női vízilabdacsapata az európai rangsorban

Vízilabda
2026.06.25. 12:54

Nyéki Balázs: Látványosan jöttünk ki a nihilből

Vízilabda
2026.06.20. 11:48

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
2026.06.14. 15:47

Vízilabda: Burián Gergely és Vigvári Vince BL-győztes a Barcelonetával

Vízilabda
2026.06.13. 22:45

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.13. 20:23

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
2026.06.11. 13:10

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
2026.06.11. 10:09
Ezek is érdekelhetik