Férfi vízi: Ha külföldi kapitány lenne, gyengülne a magyar vízilabda – Benedek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.21. 23:02
Jelenleg nem tudja, lesz-e még magyar szövetségi kapitány Benedek Tibor, aki január 1-től az Újpest vízilabdaklubjának szakmai igazgatójaként dolgozik.

„1989 óta, 27 éve vagyok a válogatott mellett. Most úgy érzem, el kell távolodnom tőle, más dolgokat csinálni. Ha eljön az ideje, és megjelenik bennem a hiányérzet, akkor majd elgondolkodom rajta” – nyilatkozta az M4 Sport Sport7fő című műsorában a játékosként háromszoros olimpiai, továbbá világ- és Európa-bajnok Benedek, akinek december 31-ig szól a megbízatása a magyar férfiválogatottnál. Ám ő a riói ötkarikás játékokon elért ötödik hely után jelezte, hogy szerződésének lejárta után nem pályázik a szövetségi kapitányi posztra. „1989 óta, 27 éve vagyok a válogatott mellett. Most úgy érzem, el kell távolodnom tőle, más dolgokat csinálni. Ha eljön az ideje, és megjelenik bennem a hiányérzet, akkor majd elgondolkodom rajta” – nyilatkozta az M4 Sport Sport7fő című műsorában a játékosként háromszoros olimpiai, továbbá világ- és Európa-bajnok Benedek, akinek december 31-ig szól a megbízatása a magyar férfiválogatottnál. Ám ő a riói ötkarikás játékokon elért ötödik hely után jelezte, hogy szerződésének lejárta után nem pályázik a szövetségi kapitányi posztra.

„Nagyon szerettem a posztot és a játékosaimmal dolgozni. Hittem a csapatban, sok mindent el is értünk együtt, de Rio után nem éreztem magamban azt a motivációt, amit négy évvel ezelőtt” – mondta Benedek, aki szövetségi kapitányként a nemzeti csapattal 2013-ban világbajnok lett, 2014-ben Európa-bajnoki ezüstöt, 2016-ban pedig Eb-bronzérmet nyert.

„Hat hónap múlva Budapesten világbajnokság van, az én fejemben pedig az lenne, hogy mi lesz négy év múlva, így nem lehet elkezdeni egy ciklust – hangsúlyozta Benedek. – Nem gondolkoztam hosszabb távra, ezt a négy évet akartam megcsinálni. Egy olyan csapattal kezdtem Barcelonában, amelynek nagy része sok-sok évig válogatott volt. Négy év alatt próbáltam sok fiatalnak lehetőséget adni.”

Benedek kifejtette, benne és a játékosaiban is van csalódás az olimpia miatt, de nem hiszi, hogy bármelyikük bármit megbánt volna a közösen eltöltött négy év alatt. Hozzátette, a szerződésében benne volt, hogy minden világversenyen a legjobb négyben kell lennie a válogatottnak, hiszen a mérce a három olimpiai aranyérem volt.

Hangsúlyozta, az UVSE-nél alá tartozik 13 edző, az ő munkájukat irányítja: „Szövetségi kapitányként szerettem volna minél több fiatalt beépíteni, mert hiszek abban, hogy a fiataloknak meg kell adni a lehetőséget. Az UVSE-nél végzett munkám azt is szolgálja majd, hogy az újpesti utánpótlás-nevelés segítse a válogatott felépítését.”

Kiemelte, személy szerint nem támogatná, hogy külföldi szakember legyen a magyar szövetségi kapitány.

„Sok külföldi játékos szerepel a hazai bajnokságban, ha a válogatottat is külföldi irányítaná, attól gyengülne a magyar vízilabda” – szögezte le Benedek Tibor.

Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az egyén soha, egyetlen pillanatig sem gondolhatja, hogy a csapat felett áll

Vízilabda
2026.02.01. 11:31

Szépen csillogó ezüst Belgrádból – képösszeállítás a magyar férfi vízilabda-válogatott Eb-jéről

Képes Sport
2026.02.01. 09:56

Zalánki Gergő: Szakmai indoklás nélkül maradtam ki az Európa-bajnokságról

Vízilabda
2026.01.31. 08:16

Fekete Gergő: Szerbiában több góllal jobbnak kell lenni, hogy akár döntetlenre kihozd

Vízilabda
2026.01.27. 10:00

Varga Zsolt: A helyén kell kezelnünk az elvárásokat

Vízilabda
2026.01.27. 06:36

Vogel Soma: Mérges vagyok magamra

Vízilabda
2026.01.26. 18:33

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Manhercz Krisztián: Nem hátul buktuk el ezt a meccset, hanem elöl

Vízilabda
2026.01.25. 23:20
Ezek is érdekelhetik