Vízilabda: fiatalok behívva, Benedek keretet hirdetett

R. B. B.R. B. B.
2016.04.19. 20:46
Benedek Tibor szövetségi kapitány megnevezte azt a tizenhárom játékost, akire számít a jövő keddi nagyváradi Románia–Magyarország férfi vízilabda világliga-mérkőzésen. A csapatban négy olyan pólós – Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Manhercz Krisztián, Zalánki Gergő – kapott helyet, aki másfél hete ott volt Triesztben, ahol olimpiai kvótát szerzett az együttes.

A kerettagok vasárnap este találkoznak és edzenek Budapesten, hétfőn pedig már utazik a csapat Nagyváradra, a keddi mérkőzés színhelyére. A 2. fordulóban Kecskeméten 16–8-ra nyert a magyar válogatott, amely jelenleg a második helyen áll a csoportjában, három ponttal lemaradva Görögországtól.

„Jeleztem korábban is, erre a meccsre fiatalokat fogok behívni, hogy azok, akik ott voltak Triesztben, tudjanak pihenni. Négyen vannak itt abból a csapatból, de a legtöbben fiatalok, az idősebbek így tudnak pihenni. Egyúttal olyan csapatot is kellett összeállítanom, amely nyerni tud Nagyváradon, s szerintem ez egy olyan csapat, már csak azért is, mert a meghívottak mind szeretnének bekerülni az olimpiára készülő nyári keretbe” – mondta Benedek Tibor szövetségi kapitány.

A KERET
Kapusok:
Decker Attila (Szolnoki Dózsa-Közgép), Lévai Márton (Debrecen).
Mezőnyjátékosok:
Bátori Bence, Gór-Nagy Miklós, Nagy Ádám, Salamon Ferenc (mind A-Híd-OSC-Újbuda), Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Zalánki Gergő (mindhárom ZF-Eger), Jansik Dávid, Mezei Tamás (mindkettő Szolnok), Tóth Márton (FTC-PQS)

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

U21-es Eb-selejtező: tizenöt játékos búcsúzik a korosztálytól

Magyar válogatott
2026.09.16. 17:44

Jurek Gábor is meghívót kapott Marco Rossitól – itt a válogatott kerete az NL-mérkőzésekre

Magyar válogatott
2026.09.15. 13:08

Cselgáncs-vb: tizenkét fős a magyar csapat

Egyéb egyéni
2026.09.15. 10:44

Női röplabda Eb: három légiós, hét Vasas-játékos, tizenegy Eb-újonc a magyar keretben

Röplabda
2026.08.17. 17:06

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
2026.08.12. 18:48

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12