Férfi vízi: a szerb klasszisok és Vargáék is aláírtak

MTI MTIMTI MTI
2015.03.27. 13:03
null
Varga Dénes is szerződést hosszabbított Szolnokon (Fotó: Földi Imre)
Valamennyi meghatározó játékosával szerződést hosszabbított a férfi vízilabda ob I-ben listavezető Szolnoki Dózsa-Közgép, így a következő szezonban is nyolc világbajnok játszik majd az együttesben.

 

A klub pénteki közleménye szerint a magyar a válogatott alappillérét is jelentő Varga Dániel, Varga Dénes és Vámos Márton mellett a két világbajnok szerb légiós, Milan Alekszics és Sztefan Mitrovics is Szolnokon marad a következő idényben, míg Mezei Tamás újabb három évre írt alá a klubnál.

Miután a két klasszis kapus, Nagy Viktor és Decker Attila mellett Madaras Norbert, Zsivko Gocics, Kis Gábor és Hangay Zoltán is élő szerződéssel rendelkezik a kék-fehéreknél, a Szolnok gyakorlatilag változatlan felállásban folytatja.

„A játékosainkat is motiválja, hogy a lehető legjobb csapatban játsszanak, mert ezzel mindegyikük teljesítménye javul. Az pedig a válogatott érdekét szolgálja, hogy a riói olimpia előtt itthon tartjuk a legkiválóbb magyar pólósokat, a kapitány szeme előtt vannak, közös edzéseket tarthatnak” – mondta Kovács István, a klub szakmai igazgatója.

A szolnoki együttes a város 1932 óta íródó vízilabda-történelmének eddigi legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szerdai győzelmével bejutott a Bajnokok Ligája hatos döntőjébe.

Legfrissebb hírek

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
2026.07.26. 11:25

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
2026.07.25. 12:31

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
2026.07.05. 12:13

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
2026.06.14. 15:47

Vízilabda: Burián Gergely és Vigvári Vince BL-győztes a Barcelonetával

Vízilabda
2026.06.13. 22:45

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.13. 20:23

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
2026.06.11. 13:10