Férfi vízilabda: győzelemmel kezdett a Benedek-csapat

MTI MTIMTI MTI
2014.07.04. 19:02
A Montenegró csapata felett aratott győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a Németország-kupáért kiírt tornán pénteken.   

A július 14-én kezdődő margitszigeti Európa-bajnokság főpróbájának tekinthető düsseldorfi viadal nyitó meccsén a világbajnoki címvédő magyar együttes a szintén a világ legjobbjai közé tartozó montenegróiak ellen hamar hátrányba került, s a délszlávok sokáig nem is adták ki kezükből a vezetést. Rendre egy-két találatnyival álltak jobban, s – amint az a vlv.hu helyszíni tudósításából kiderült – csak 6–4 után, a harmadik negyedben sikerült utolérni őket, méghozzá Szivós Márton ejtésgóljával (6–6). Addig a csapatkapitány Varga Dániel és a balkezes szélső, Vámos Márton duplájával, továbbá az ötméterest hibázó, majd az ötödik magyar találatot szerző Varga Dénes révén sikerült a lépést tartani a riválissal.

Az ifjabbik Varga egyenlített távoli bombával a befejező negyed elején (7–7), majd egy Szivós-kapufát követően a szemfüles Varga Dániel jóvoltából vezetett a meccs folyamán először a magyar válogatott (8–7). Ráadásul a folytatásban Decker Attila büntetőt védett, Madaras Norbert pedig már a magyar emberelőny lejártakor lőtte be a kilencedik magyar gólt (9–7). Egy hat az öt elleni játékban még szépített Montenegró együttese, de többre nem tellett tőle, így Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége remek sikerrel mutatkozott be Düsseldorfban.

A szakvezető szerint nagyon harcos meccs volt, s nem számított rá, hogy ez így alakul.

„A végén leginkább azért kellett aggódni, hogy ne sérüljön meg senki. Sajnos ezek az új szabályok életveszélyesek, nagyon gyorsan tisztázni kellene, hogy ez lesz-e az Európa-bajnokságon vagy sem, mert nem nagyon tudjuk, mire kell számítani. Gratulálok a fiúknak, nagyon jól játszottak!” – mondta közvetlenül a lefújás után a honlapnak.

A négycsapatos tornán, amelynek további szereplője még az Egyesült Államok válogatottja, szombaton – 20.00 órától – a magyarok a vendéglátó németekkel játszanak.

FÉRFI VÍZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI TORNA
Magyarország–Montenegró 9–8 (1–2, 2–2, 3–3, 3–1)
A magyar góldobók:
Varga Dániel 3, Vámos, Varga Dénes 2-2, Szivós, Madaras 1-1

 

Legfrissebb hírek

Megszavazta a képviselő testület, Benedek Tiborról a Margit-szigeten neveznek el sétányt

Vízilabda
2026.06.27. 02:29

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
2026.06.14. 15:47

Vízilabda: Burián Gergely és Vigvári Vince BL-győztes a Barcelonetával

Vízilabda
2026.06.13. 22:45

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.13. 20:23

Nyéki Balázs: Ha a Barceloneta legjobbjait hatástalanítjuk, rendben leszünk!

Vízilabda
2026.06.11. 13:10

Nagy Ákos: Egymillió fokon fogunk égni!

Vízilabda
2026.06.11. 10:09

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
2026.05.22. 20:00
Ezek is érdekelhetik