Vízilabda: mindkét kapitányunk elődöntőt vár a vb-n

MTI MTIMTI MTI
2013.07.17. 15:52
Férfi és női vízilabda-válogatottunk szakvezetője is azt várja, hogy csapata bejut a legjobb négy közé a hét végén rajtoló barcelonai vizes világbajnokságon.


Benedek Tibor, a férfiak szövetségi kapitánya szerint elsődleges cél az elődöntőbe kerülés, de odáig is hosszú és nehéz út vezet.
Benedek Tibor, a férfiak szövetségi kapitánya szerint elsődleges cél az elődöntőbe kerülés, de odáig is hosszú és nehéz út vezet.

„Elvárás azonban, hogy jól szerepeljünk, s mi azon vagyunk, hogy a feladatnak legjobban megfeleljünk” – fogalmazott.

Merész András, a női együttes irányítója a vb-nek szentelt szerdai sajtótájékoztatón osztotta azt a nézetet, hogy csapata a világliga negyedik hely és a dunaújvárosi tornagyőzelem után az egyik éremesélyessé lépett elő.

Varga Dániel csapatkapitány, akinek csütörtökön veszik ki operált ujjából a rögzítőket, elmondta, hogy jól van a jobb keze, s a speciális gyógytornát követően látványos javulásban bízik.

Személyes véleményként hozzátette: „Az elmúlt időszak megmutatta, hogy az élvonal legjobbjait meg tudjuk verni, most már az kell, hogy a legjobb négy után következő csapatok elleni meccseket is biztosan hozzuk.”

Varga úgy látja, hogy „ha a világbajnokságon a négybe jutunk, akkor döntő is lehet belőle.”

Takács Orsolya, a női válogatott csapatkapitánya óvatosabban prognosztizált. Szerinte az egyéni és a csapatszellem is rendben van, amiből jó teljesítmény jöhet ki Barcelonában.

„Hogy aztán ez mire lesz elég, majd meglátjuk…” – tette hozzá.

A nők vasárnap, a férfiak hétfőn kezdik meg szereplésüket a vb-t.

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Bő két hét alatt lejátsszák a férfi vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
2026.07.28. 18:03

Kétszer álltunk fel mínusz háromról, mégis a görög pólósok nyerték meg a vk-döntőt

Vízilabda
2026.07.26. 11:25

Szoros meccsen győzelem Ausztrália ellen, a magyar férfi pólóválogatott finalista a sydney-i vk-döntőn

Vízilabda
2026.07.25. 12:31

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52