Bujka: Elkaptuk a fonalat, Hollandia is verhető

Rác Benedek Balázs (Barcelona)Rác Benedek Balázs (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 10:44
null
Bujka Barbara (10) szerint Hollandia is verhető ellenfél (Fotó: Kovács Anikó, MTI)
A Barcelonában zajló vizes-világbajnokságon a Merész András vezette magyar női vízilabda-válogatott a negyeddöntőben Hollandiával csap össze hétfő este 20.15 órakor. Bujka Barbara, a mieink centere szerint nehéz mérkőzés lesz, hisz a hollandok erősek, de egyáltalán nem verhetetlenek.


Ez aztán a hangulatos uszoda!

A Sant Andreu létesítménye a házak között található. Gyanútlanul sétálunk, s miközben a kirakatokat bámuljuk, egyszer csak úszódresszeket látunk az egyikben, majd egy ajtó, felette felirat: Club Natació Sant Andreu.

Ami tényleg olyan, mint egy klub, társasházak „völgyében” megbúvó uszoda fő- és melléképülete közötti placcon csapatostul pihennek a helyiek, olvasnak, beszélgetnek, kártyáznak, mások a vízben hűsölnek. Igaz, most csak úgy tizenöt méter jut a lakosságnak, a többin ugyanis a magyar válogatott tréningezik (a lányok nagy örömére végre szabadban, így többeknél elő is kerül a bikini), immár igazán nagy feladatra, a Hollandia elleni negyeddöntőre hangolva.

Kivéve persze Garda Krisztinát, aki a csapatot kísérő önkéntes lány mellett üldögél, a nyolcaddöntőt is kispadon töltötte. Védőnk ugyanis megfázott, ezért igyekszik őt kímélni a stáb.

„Nincs lázam, nagyobb bajom sincs, egyszerű megfázás miatt nem edzem. Mindenhol megy a klíma, valószínűleg attól hűltem meg. Pedig a szobában már a második napon levettük, így most Illés Annával inkább megsülünk, csak nehogy bajunk legyen” – mondta Garda Krisztina a Nemzeti Sportnak, majd széles mosoly ült ki az arcára egy „Végre!” sóhaj mellett, amikor a vízben lubickoló szövetségi kapitány, Merész András kiszólt: „Gyere be, húsz perc fürdés!”

A többiek addigra már túlestek néhány gyakorlaton Merész vigyázó tekintete mellett, de mint a kapitány elmondta, ennél aktívabb szerepet nem kíván vállalni a tréningen, kell néha olyan gyakorlás is, amikor edző és játékosa békén hagyja egymást.

„Elmondtam a feladatokat, ők pedig elvégzik szó nélkül” – mondta határozottan a csapat iránti bizalmát is mutatva Merész András, miközben a lányok hatalmas csatát vívtak a kapusokkal, szétlőtték őket a mezőnyjátékosok. A gyakorlás közben Bujka Barbara újfajta motivációs eszközt talált ki Szücs Gabriellának, a lövés előtt odaszólt, ha nem lövi be, akkor fekvőtámasz a büntetés, mire Szücs tökéletesen lőtte ki a felső sarkot.

„Majd gondolj erre meccs közben is!” – mosolygott Bujka Barbara, aki szintén nem kímélte a pipákat, elhibázott lövése viszont a falról lepattanva éppen a kukában kötött ki. Kosárlabdában ez hárompontos lett volna! Végül azért a negyeddöntőbeli ellenfél hollandok is szóba kerültek.

„Erősek, fizikailag is kemények, de verhetők, főleg mert jó formában vagyunk – folytatta Bujka. – Elkaptam a fonalat, de nemcsak én, hanem az egész csapat is, meccsről meccsre javulunk. Játszottunk már velük elég sokszor, például nyáron a dunaújvárosi tornán. Ismerjük őket, bár vannak ott is új arcok, fiatalítottak megint. Nehéz meccsre számítok.”

Ha Magyarország kiejti Hollandiát, a legjobb négy között az Egyesült Államok–Spanyolország párharc győztesével találkozik a döntőbe kerülésért.

VIZES-VB
NŐI VÍZILABDATORNA, NEGYEDDÖNTŐ
Hollandia–Magyarország 20.15, Tv: M1

Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
6 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
8 órája

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
10 órája

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Cseh Sándor: Mindenki becsülettel tette a dolgát, segítette a másikat, nekem ez volt a legfontosabb

Vízilabda
2026.02.01. 22:31

Cseh Sándor: A góllövésen kívül mindent továbbvihetünk a következő meccsre

Vízilabda
2026.02.01. 16:05

Az elődöntőbe jutás a cél Hollandia ellen a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.01.31. 10:32
Ezek is érdekelhetik