A Szerbia elleni vereséggel ezüstöt hoztak a pólósok a világligáról

Vágólapra másolva!
2013.06.16. 16:28
null
A pekingi olimpia óta először volt világverseny döntőjében a válogatott – a cseljabinszki fináléban Madarasé volt az első magyar gól (Fotó: Imago – archív)
A cseljabinszki férfi vízilabda világliga döntőjében a magyar válogatott 12–7-es, simának mondható vereséget szenvedett Szerbiától. Ez volt a magyar nemzeti csapat első világverseny-fináléja a 2008-as, pekingi olimpiai döntő óta.

Az első gól a mi hálónkban landolt, ám Madaras Norbert kettős emberelőnyből egyenlített, a következő magyar támadásnál pedig három szerb együttes erővel (és a bírók szerint szabályosan) süllyesztette el a centerező Hárait. A szerbek Filip Filipovics emberfóros, felső sarkos bombájával kerültek ismét előnybe, a felelet rontott magyar emberelőny (avagy jó szerb blokk) volt.

Meg is bántuk a kihagyott lehetőséget gyorsan, mert Vanja Udovicsics középről eleresztett átlövésgóljával (ez is emberelőnyös volt) 3–1-re elmentek a délszlávok. Na nem sokáig: Hosnyánszky lőtt óriási dugót, majd tökéletesen kijátszott akció végén Hárai jött közelről – 3–3. A kezdeményezést viszont nem sikerült át venni (úgy sem, hogy volt lehetőségünk támadni a vezetésért), Vanja Udovicsics egy Nagy Viktor-védés után bepattintotta a labdát, az első negyed után 4–3-ra vezetett Szerbia.

Filipovics a mezőny legjobbjának bizonyult (Fotó: Action Images)
Filipovics a mezőny legjobbjának bizonyult (Fotó: Action Images)

A folytatásban sem javult a kép, ellenben egy kicsit romlott: Mandics és Filipovics is beköszönt jobbról, az eredményjelző háromgólos szerb fórt regisztrált. Varga Dénes közelebb hozta a magyar válogatottat, ettől függetlenül a támadójáték nem volt az igazi, a szerbek nagyon kiszorították a mieinket. Filipovics ráadásul beindult, és nagyon messziről betalálva növelte góljainak számát – két perccel a nagyszünet előtt 7–4 volt oda. A helyzetet tekintve nagyon fontos lett volna belőni az egy perccel a negyed vége előtt befújt emberfórt – ehelyett egy szerb blokkban ért véget az akció. A negyed pedig 7–4-es szerb előnnyel…

A harmadik negyedet fórban kezdhette volna a válogatott, csak épp nem sikerült elhozni a labdát a ráúszásnál… A különbséget csökkenteni azonban igen, egy kicsit később: Szivós Márton balról, egészen éles szögből eleresztett lövése akadt be. A szerbek nem tudták bevenni a szünetben bejött Decker Attila kapuját, így több lehetőség is volt egyre feljönni: sajnos sem az első, sem a második akciót nem követte gól (csak a másodikat egy zúgó kapufa). Decker továbbra is lehúzta a rolót, és ez reményt adott, csakhogy nem sikerült a támadásokat végigvinni, arra meg nem lehetett alapozni, hogy a délszlávok mindent kihagynak. Nem is lehetett: a magyar kapus egy emberelőnyös szerb gól után dühösen csapott a vízre, Szivós büntetőből válaszolt (8–6). Az utolsó szó a játékrészben sajnos Szerbiáé volt, egy fórt Filipovics vágott be, mínusz háromról (9–6) kellett nekivágni a záró negyednek.

Benedek Tibor a negyedik negyed elején, magyar fór előtt kikérte második idejét is, a kapufa viszont „kibabrált” a mieinkkel. Az idő telt, a különbség nem lett kisebb – a szerbeket már a biztonsági játék is célba vihette. Biztonsági játék helyett Udovicsics óriási gólt lőtt nagyon messziről, integethettünk az elúszó hajónak (10–6). Szép gólra szép gól volt a válasz, Madaras remek ejtése azért „valamivel” közelebb állt a szívünkhöz. Zárkózás helyett újabb szerb gól jött, majd újabb, 12–7-nél minden eldőlt.

A csapatok is így gondolták ezt, a végén a szerbek már csak a labdán pihentek – Szerbia 12–7-es győzelemmel nyerte meg a világliga nyolcas döntőjét, végső soron elég simán és megérdemelten. Egyelőre jobbak a szerbek – ezt a következtetést mindenképpen levonhattuk.


(A Digi Sport felvétele)

VÍZILABDA VILÁGLIGA, DÖNTŐ
SZERBIA–MAGYARORSZÁG
12–7 (4–3, 3–1, 2–2, 3–1)
Cseljabinszk, 700
néző. V: Peila (amerikai), Alexandrescu (román)
SZERBIA: G. Pijetlovics – Alekszics, SZ. MITROVICS 3, V. UDOVICSICS 3, Gocsics 1, Nikics, F. FILIPOVICS 4. Cs: B. Mitrovics (kapus), A. Saponjics, Mi. Csuk, Ubovics, Radjen, Mandics 1. Szövetségi kapitány: Dejan Szavics
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Varga Dénes 1, SZIVÓS 2, Gór-Nagy, Hárai 1, Varga Dániel, Madaras 2. Cs: DECKER A. (kapus), Hosnyánszky 1, Bátori, Vámos, Decker Á., Bedő. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
Gól – emberelőnyből: 12/6, ill. 9/4
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill, 1/1
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1

A 3. HELYÉRT
Montenegró–Egyesült Államok 13–11 – ötméteresekkel (1–2, 3–3, 2–3, 4–2, 3–1)

AZ 5. HELYÉRT
Oroszország–Kína 17–8
(4–2, 4–1, 6–0, 3–5)

A 7. HELYÉRT
Japán–Brazília 9–4 (4–1, 3–1, 1–0, 1–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik