Női vízi világliga: újabb szoros magyar győzelem

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.02. 16:21
Az oroszok 11–10-es legyűrése után egy góllal a vendéglátó kínaiakat is legyőzte a magyar női vízilabda-válogatott a világliga Pekingben zajló, nyolccsapatos szuperdöntőjében: a második napon Merész András alakulata 14–13-ra nyert az A-csoportban.

A hazai szövetség beszámolója szerint, akárcsak az első körben, most is az utolsó másodpercekben szerzett góllal kerekedett felül a magyar együttes, amely végig szoros meccset játszott a házigazdák legjobbjaival. A második nyolc percben ugyan 6–3-ra, majd 7–4-re is megugrottak Takács Orsolyáék, 7–7-nél azonban a kínaiak beérték őket. A félidőben 8–7 volt a magyaroknak, ám a vendéglátók a harmadik negyedben a kétezer néző nagy örömére átvették vezetést. A tavaly Eb-bronzérmes, az olimpián negyedik mieink azonban 9–10 után fordítottak, majd a 12–11-et követő hazai egyenlítés után is tartották a lépést az ötkarikás ötödik helyezettel (13–13). A hajrában pedig – akárcsak az első nap az oroszok ellen – ismét Szűcs Gabriella lőtt gólt, ezúttal kilenc méterről, és kialakította a 14–13-as végeredményt.

„A harmadik negyedben elég mély hullámvölgybe kerültünk, de azért megmutattuk, hogy innen is van visszaút. A csapatszellem kiemelendő, ez kellett a mostani győzelemhez – amely nagyon fontos a későbbiekre nézve" – nyilatkozta Merész András szövetségi kapitány.

Az oroszokat vasárnap 13–9-re felülmúló amerikaiak ellen hétfőn a csoportelsőség lesz a tét az utolsó körben – ehhez mindenképpen nyerni kell, még ha büntetőkkel is.

NŐI VÍZILABDA VILÁGLIGA
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ

Magyarország–Kína 14–13 (4–3, 4–4, 1–3, 5–3)
Gólszerzők: Szűcs, Bujka 3-3, Takács, Menczinger 2-2, Antal, Horváth, Keszthelyi, Tóth 1-1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik