Szeged-diadal a Vasas ellen a veretlenek csatájában

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 19:52
null
Molnár Tamás (9) két góllal járult hozzá a Szeged győzelméhez (Fotó: Korponai Tamás)
Vendégsiker a mezőny két veretlen csapatának csatájában: az A-Híd-Szeged magabiztosan, 11–7-re legyőzte a házigazda Teva-Vasast a férfi vízilabda ob I 20. fordulójának hétfő esti rangadóján. Már csak a listavezető szegediek veretlenek a tizennégy csapatos mezőnyben.

1. NEGYED
A Vasas hozta el a labdát, és Vámos Márton az első támadóidő lejártát éppen csak megelőző hatalmas lövéssel, akciógóllal jelezte, hogy a fővárosiak kissé tartalékos felállásban is szeretnék meglepni a Szegedet (1–0). Csakhogy ehhez gólt kellett volna dobni emberelőnyből, ami az első negyedben akkor sem sikerült, ha kettővel több Vasas-játékos tempózott a medencében, mint szegedi. Eközben odaát Molnár Tamás, Aaron Younger és Joseph Kayes is góllal fejezett be egy-egy emberfóros szituációt (1–3). S hogy a rutinos Nagy Viktort helyettesítő kapus, Barabás Botond ne emlékezzék vissza szívesen erre a nyolc percre, arról Aljosa Kunac gondoskodott a világ végéről postázott akciógóllal. Hatalmas előnyt szerzett a Szeged! (1–4)

2. NEGYED
Gyorsan megtört a jég: Csapó Miklós a jobb szélről a rövidbe lőtt, megszületett a Vasas első gólja emberfórból (2–4). A szegediek sokáig nem tudtak újabb emberelőnyt kiharcolni, hat a hat ellen pedig jól működött a Vasas-védelem, sőt Vámos ötméteresből tovább csökkentette a hátrányt. Aztán a fővárosiaknak sikerült az is, ami korábban nem: Drasko Brguljan lehalászta Kiss Csaba bejátszását, azaz kimaradt egy szegedi emberelőny. A Vasas akár egyenlíthetett is volna, csakhogy játékosai az utolsó akciót – fórban – elkapkodták, így be kellett érniük azzal, hogy ebben a nyolc percben gól nélkül tartották a Szegedet. Ez sem semmi! (3–4)

3. NEGYED
Ilyen még egyszer nem lesz – fogadták meg valószínűleg a szegediek, hiszen egy pontos keresztpasszt követően Szivós Márton már az első felúszásból tekintélyt parancsoló akciógólt lőtt. Szivós jó védekezéséből épült az a szegedi akció is – egy kihagyott fórt követően –, amelynek végén Kayes centergólt lőtt, ismét háromgólosra hizlalva a vendégek előnyét (3–6). Nőhetett volna tovább is a különbség, csakhogy a szegediek emberelőnyét Barabás védése kioltotta, s odaát Steinmetz Ádám letette a névjegyét egy centergóllal (4–6). Aztán szegedi pillanatok: Török Béla remek bejátszásából Szivós szép gólt húzott, majd egy hosszú indítást követően Molnár szélről pattintott egy másik szépet (4–8), s a Vasasnak csak azért maradt némi reménye a folytatásra, mert egy kipattanót a fiatal Német Toni közelről bepofozott. (5–8)

4. NEGYED
Török Béla ötméteresből dobott gólja nyitotta az utolsó játékrészt, amivel nagyjából biztossá vált, hogy ezen az estén csak a szegedieknek jut pont, méghozzá három. Hegedűs Gábor előnyből a bal felsőbe ágyúzott (5–10), s mivel Baksa László továbbra is biztos kézzel őrizte a szegedi kaput, előtte meg jól szervezett védőjáték zajlott, az önbizalmukat vesztő Vasas-játékosok lélekben feladták. Barabás Botond hajrábeli ötméteres-védése, Moritz Oeler és Vámos egy-egy gólja nyomán látszatra szorossá vált az állás (7–10), az utolsó szó azonban Decker Ádámé volt (7–11). Immár tény: csak az éllovas Szeged veretlen az ob I mezőnyében.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
20. FORDULÓ

TEVA-VASAS–A-HÍD-SZEGD 7–11 (1–4, 2–0, 2–4, 2–3)
Komjádi uszoda, 800 néző. V: Székely Balázs, Fekete B.
VASAS: Barabás – Katonás, Oeler 1, Drasko Brguljan, Steinmetz Á. 1, VÁMOS 3, Takács Bálint. Cs: Angyal, Német T. 1, Hárai, Fazekas, Hőna, Csapó 1. Edző: Földi László
SZEGED: BAKSA – Somogyi, Török 1, SZIVÓS 2, Molnár T. 2, Kiss Cs., Kunac 1. Cs: KAYES 2, Decker Á. 1, Hegedüs G. 1, Younger 1, Juhász Zs., Varga P. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 10/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Takács Bálint (27. p.), Hőna (31. p.), Szivós (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi László: – Főleg az elöl elkövetett hibákból volt sok. Túlpörögtünk, különösen a fiatal játékosok. Nem akarom mindenáron rájuk hárítani a felelősséget, de vannak szituációk, amelyeket nem szabad így megoldani, mert annak lefordulás vagy más kedvezőtlen játékhelyzet a következménye. Ráadásul a rutinos játékosok is sokat hibáztak, elbizonytalanodtak.
Vincze Balázs: – Ahogy tavaly ilyen tájban, most is nagyon jól kezdtünk. A második negyed gyengére sikerült, de nem olyan gyengére, mint egy éve, aztán a harmadik negyedben újult erővel ugyanúgy tudtunk indítani, mint az elsőben. Attól kezdve mind támadásban, mind védekezésben taktikus pólóval, hol lassítva, hol gyorsítva a játékot, tartani tudtuk az eredményt.

A 25. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉSEN
SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–JUNIORVÁLOGATOTT 14–5 (2–0, 5–2, 5–1, 2–2)
Szolnok, 200 néző. V: Füzesi, Madarasi
SZOLNOK: DECKER A. – R. Georgescu 1, Kovács O., HOSNYÁNSZKY 3, Kis G. 1, NYÉKI 3, Gocics. Cs: Lévai (kapus), VÖRÖS 2, Alekszics 2, Hangay Z., Marnitz G. 1, Pásztor 1, Nagy R. Szakmai igazgató: Kovács István
JUNIORVÁLOGATOTT: Péterfy – Berta, JANSIK SZ. 1, Sedlmayer 2, FEJŐS, Szabó B., Gyárfás. Cs: Kardos (kapus), Sedmák, Dőry, Manhercz K., Telegdy, Mészáros Cs., Tóth B. 2. Edző: Horkai György
Gól – emberelőnyből: 5/4, ill. 3/1
Gól – ötméteresből: 4/3, ill 1/0
MESTERMÉRLEG
Kovács István: – Ismét jól védekeztünk, és emberelőnyös helyzeteinket is jó százalékkal használtuk ki.
Horkai György: – Többen, köztük három centerünk is hiányzott. Sok feladat vár ránk, közben igyekszünk mindenkinek játéklehetőséget adni.

AZ ÁLLÁS
1. A-HID Szeged VE 20 19 1 244–146 +98 58
2. ZF-Eger 20 18 1 1 269–118 +151 55
3. TEVA-Vasas 18 15 2 1 191–121 +70 47
4. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 20 15 1 4 238–118 +120 46
5. Debrecen 19 12 2 5 202–154 +48 38
6. Groupama Honvéd 20 12 1 7 164–158 +6 37
7. BVSC-Zugló 19 10 9 183–169 +14 30
8. Szentesi VK 19 8 11 170–206 –36 24
9. Orvosegyetem Sport Club 19 6 3 10 148–206 –58 21
10. Junior Válogatott 20 4 1 15 167–236 –69 13
11. EKF-EgerFood-Imola 18 3 15 115–189 –74 9
12. PVSK-Füszért 18 3 15 144–224 –80 9
13. FTC Waterpolo 18 2 16 121–191 –70 6
14. Kaposvári VK 20 1 19 129–249 –120 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik