Férfi pólóvilágliga: csoportzárás előtt a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.25. 15:10
A szerdán Olaszország vendégeként, pénteken pedig idehaza vívandó mérkőzéseken dől el, hogy ott lehet-e a világliga nyári szuperdöntőjében a Benedek Tibor szövetségi kapitány irányította magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a vasárnap esti első összejövetelt követően hétfőn sajtónyilvános edzésen gyakorolt a csoportzárásra.

A Komjádi-uszodában megjelent 17 játékos között öt olimpiai bajnok is akadt, közülük a nemzeti együttesbe frissen visszatérő kétszeres ötkarikás aranyérmes Madaras Norbert, továbbá az egyszeres bajnokok, Hosnyánszky Norbert, Varga Dániel és öccse, Varga Dénes vízbe is szállt, a 2008-as ötkarikás győztes center, Kis Gábor viszont ezúttal csak a partról szemlélte a társakat, mivel fáj a válla.

„Húzódás kínoz, de remélem, a pihentetés és a hagyományos orvosi kezelés hatására hamar rendbe jövök, mert már Bariban is játszani szeretnék, nemcsak az oroszok elleni, kecskeméti összecsapáson" – adott magáról gyorsjelentést a szolnokiak erőssége.

Egyértelműen a szerdai vl-meccs kínálja a fogósabb feladatot, hiszen a világbajnoki címvédő, Londonban olimpiai ezüstérmes olaszok várják a magyar válogatottat.

„Nagyon nehéznek ígérkezik a kinti fellépés, ám én bízom a csapatban. Példás lelkesedéssel és akarással készülnek a fiúk, hogy aztán persze mindez mire lesz elég Bariban, csak a meccsen derül ki" -– mondta a háromszoros olimpiai bajnokból lett szövetségi kapitány az MTI-nek.

A Benedek-csapat számára a két mérkőzés egyikének megnyerése csoportgyőzelmet, egyben részvételi jogot jelent a világliga nyolccsapatos, pénzdíjas nyári szuperdöntőjére, amelyet az oroszországi Cseljabinszkban bonyolítanak le június 11. és 16. között.

Az olaszok legjobbjaival – akik ellen a tavaly november 3-i, székesfehérvári találkozón 6–5-ös hazai siker született – szerda este 19 órától mérkőznek a magyarok, az oroszokkal pedig, akiket január 30-án, Volgográdban 10–7-re legyőztek, péntek 18 órától szállnak vízbe Kecskeméten.

Az európai C-selejtezőcsoport állása négy forduló után: 1. Magyarország 12 pont, 2. Olaszország 7, 3. Oroszország 3, 4. Románia 2 (A világligában a győzelem 3 pontot ér, a büntetőkkel megnyert meccsért 2, az ily módon elveszítettért 1 pont jár.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik