Vízilabda Ek: a Debrecen a Kragujevaccal vív elődöntőt

MTI MTIMTI MTI
2012.12.12. 13:59
A Debrecen a szerb Radnicski Kragujevaccal találkozik, a másik párban összekerült a két olasz csapat a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjében.

A második számú kontinentális sorozatban állva maradt együttesek összepárosítását Savonában szerdán végezte el az európai „vizes” szövetség, a LEN. Honlapjának híre szerint az RN Savona a negyeddöntőben a Szolnokot búcsúztató RN Florentiával vív meg, míg Gyöngyösi András legénysége az új idényre alaposan megerősített Kragujevacot kapta ellenfélnek.

Az első mérkőzést január 23-án Szerbiában rendezik, a visszavágót február 6-án játsszák a hajdúsági városban.

A magyar csapat vezetőedzője nem bánta volna, ha elkerülik a Kragujevacot – derült ki a klub MTI-hez eljuttatott közleményéből.

„Jobb lett volna, ha a két olasz csapat egyikét kapjuk, de sajnos nem sikerült. Ami azonban biztos, annak, aki európai kupát akar nyerni, bármelyik együttest le kell tudnia győzni, másképp nem lehet eredményt elérni” – mondta Gyöngyösi András, aki szerint az, hogy bejutottak a négy közé, szép dolog, de még többre vágynak.

„Más célunk nem lehet, mint kupát nyerni. Az elődöntőben idegenben kezdünk, ami jelen esetben szerencse, mivel nagyon jó csapat az ellenfél. Úgy gondolom, hogy a szerb vízilabdát nem kell nagyon elemezni és bemutatni senkinek, a Kragujevac jó csapat, de mi is tudunk jól játszani” – jelentette ki a debreceniek szakvezetője.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
13 órája

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Korábbi NB I-es játékossal keserítené meg a debreceniek életét a harmadik ligás gödöllői együttes

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 10:07

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Egri Imre: Nagyon feldobott, amikor szólt a mester, hiszen eljött a pillanat, amire vártam

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 14:24

Kölcsönvették a Debrecen ukrán védőjét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 13:59

Közel 50 lövés, öngól, Szendrei-dupla: hatgólos thrillert nyert meg Pakson a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 22:00