Kiss Gergelyt és Azevedót is csábítja a Debrecen

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2012.05.31. 12:39
null
Kiss Gergely Debrecenből kapott ajánlatot (fotó: Tumbász Hédi)
Ha minden a tervek szerint alakul, a világ legjobb nem európai vízilabdázója Debrecenbe szerződhet. Az elképzelésnél már előrébb járnak a hajdúsági klubnál, hiszen a vezetők felvették a kapcsolatot az amerikai Tony Azevedóval, aki korábban az olasz Cremonában, a horvát Jug Dubrovnikban és a montenegrói Primorac Kotorban is megfordult.

 

Az elmúlt idény őszén az amerikai átruccant szülőhazájába, Brazíliába (egy hónapos korában költözött a család Kaliforniába), ahol ennek örömére bajnok lett, január óta pedig az amerikai válogatott központi edzőtáborában készül az átlövő, akinek játékintelligenciája és gólerőssége is kiemelkedő.

Gyöngyösi Andrásék már egyeztettek a 31 esztendős klasszissal, aki örömmel hallotta a terveket, mostanában pedig Varga Tamás puhíthatja a magyar és az amerikai válogatott edzőmeccsein.

Azevedo érkezése egyelőre bizonytalan, vannak viszont pólósok, akikkel kifejezetten jól haladnak a tárgyalások. Aláírt szerződés még nincs, de a védő Komlósi Péter, az elmúlt szezon gólkirálya, Weszelovszky László és a Partizannal tavaly BL-győztes center, Milos Korilija is debreceni sapkát húzhat, miközben Braniszlav Mitrovics, Varga Tamás, Létay Krisztián, Halek Márton, Simon Adrián, Kistamás Zsolt és Párkányi Ákos biztosan marad.

A pozitív változás annak köszönhető, hogy a következő évre a város, az egyetem és egy most még meg nem nevezett szponzorcsoport is a DVSE mögé áll, aminek tudatában lehet bátrabban tervezni – ennek egyik jele Azevedo megkeresése, illetve ha ő nem jön, a Sabadellben játszó Marko Csuk is képbe kerülhet, rá a szolnokiak biztosan emlékeznek az Európa-kupa elődöntőjéből. Az igazán nagy fogásról azonban még nem esett szó: a lehetőségek ismeretében a Vasastól távozó Kiss Gergelynek is ajánlatot tett a Debrecen! A háromszoros (reményeink szerint őszre már négyszeres) olimpiai bajnok balkezes neve a Honvédnál is szóba került, de egyelőre nem dőlt el a sorsa.

„Más dimenziót képvisel majd ez a csapat, mint az előző szezonbeli; nem akarunk elszállni, de garanciát kaptunk a segítségre, és a támogatásból jó gárdát lehet összerakni – mondta Gyöngyösi András edző. – A két év alatt elvégzett munka meghozta a gyümölcsét, a városban megszerették a vízilabdát, minden meccsünkön ezer-ezerkétszáz néző szurkolt, kétszáz játékos képezi az utánpótlásunkat, a tao segítségével nyitott uszodát építenénk. Emellett szeretnénk, hogy a kispadon mindig legyen saját nevelésű játékos, akad egy-két tehetség, aki az alsóházi csapatok elleni mérkőzéseken nyugodtan vízbe szállhat.”

Hogy végül kik érkeznek Debrecenbe, nagyjából két héten belül dőlhet el, de a tervek szerint sokra hivatott csapat állhat össze.

 

Legfrissebb hírek

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
13 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
21 órája

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik