Vízilabda: Minden adva van, hogy történelmet írjunk – Jansik

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.06.16. 10:50
Angyal Dániel és Jansik Szilárd egyaránt alapemberré nőtte ki magát a magyar férfi vízilabda-válogatottban, de a vb-csapat kijelölésekor bizony ők is izgultak – még ha nem is annyira, mint azok, akik az első világversenyükön vehetnek részt a budapesti vizes vb-n. Mindketten Európa-bajnokok, olimpiai bronzérmesek, világbajnokságról azonban nincs még érmük, ezt szeretnék most megszerezni hazai közönség előtt. 

„Minden adva van – a játékoskeret, a felkészülés, a körülmények – ahhoz, hogy nagyon jól szerepeljünk a budapesti világbajnokságon. És tényleg, akkor írjunk történelmet, ez lesz a célom nekem, és természetesen a másik tizenkettő csapattársamnak is. Örülnék neki, ha három hét múlva ott lenne a nevünk mellett a «make history», mi megcsináltuk” – utalt Jansik Szilárd a budapesti vizes világbajnokság szlogenjére.

Videónkban megszólal Angyal Dániel is, aki Jansikkal egyetemben beszél arról, hogyan várta a kerethirdetést, illetve mindketten felidézik a 2020-as, magyar győzelemmel végződő, budapesti Európa-bajnokság hangulatát. Szó esik arról, a klasszis pólósokat felsorakoztató válogatott sikerében mekkora szerepe lehet a csapategységnek, amely a magyar labdarúgó-válogatott angolok elleni, történelmi győzelmében kulcsfontosságúnak bizonyult.

A VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda), Vogel Soma (FTC-Telekom)
Balszélsők:Manhercz Krisztián (OSC), Jansik Szilárd, Varga Dénes (mindkettő FTC)
Centerek:Hárai Balázs (OSC), Mezei Tamás (A-Híd VasasPlaket)
Bekkek:Angyal Dániel, Nagy Ádám (mindkettő Szolnoki Dózsa), Pohl Zoltán (FTC)
Jobbszélsők:Burián Gergely (OSC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco – Olaszország)
Tartalékok:Fekete Gergő, Vigvári Vendel (mindkettő FTC)

Szövetségi kapitány:Märcz Tamás

Legfrissebb hírek

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Innsbruckban megműtötték Dárdai Bence térdét

Magyar válogatott
2025.11.30. 19:30

Népsport: Puskásék nem hibáztak az évzárón sem

Népsport
2025.11.27. 07:14

Dupla Tízes: Marco Rossi marad a szövetségi kapitány – jó döntés?

Magyar válogatott
2025.11.26. 20:04

Válaszokra várva – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.22. 23:20

Mi legyen Marco Rossi sorsa az elbukott vb-selejtező után? – Szavazzon!

Magyar válogatott
2025.11.21. 11:16

Orbán Viktor: Sok szomorú pillanatot láttam már, de olyat, hogy egyszerre meghaljon egy egész stadion...

Magyar válogatott
2025.11.20. 19:55

Tényleg csak egy gólon múlt? – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.19. 23:01
Ezek is érdekelhetik