Vizes vb: a görögök klasszisa boldog Magyarországon, de pénteken győzelemre tör

2025.07.10. 08:50
Eleftheria Plevritu szerint a görög és a magyar csapat a legerősebb a csoportban (Fotó: Getty Images)
Nagyon boldog Magyarországon, de a szingapúri világbajnokság pénteki nyitó napján a görög női válogatott sikeréért küzd majd Eleftheria Plevritu, a Ferencváros vízilabdázója.

„Nagyon fontos számunkra ez a mérkőzés, hiszen egyértelműen ez a két csapat a legerősebb a csoportban, a győztes pedig közvetlenül a negyeddöntőbe jut. Számomra persze egy kicsit nehezebb a dolog, hiszen három csapattársam is ott van a magyaroknál. Győzni szeretnénk, de ha esetleg kikapunk, akkor sincs semmi veszve, hiszen nagyon hosszú a torna” – nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek a görög válogatott vezéregyénisége, aki az első évét töltötte a zöld-fehéreknél, akik a szakosztály történetének első bajnoki címét nyerték meg.

„Az egész szakosztály, mindenki a klubnál a sportolókért dolgozik. Kiválóak a létesítmények, a sportolóknak semmi mással nem kell foglalkozniuk, csak a saját teljesítményükkel, Görögországban ezzel azért voltak problémáink” – fogalmazott Plevritu, aki a bajnokcsapat egyik legjobbja volt az egész idényben. Hozzátette, a szakmai stáb és a csapattársak is gyorsan befogadták, Budapest pedig az egyik kedvenc városa lett.

A pólós megjegyezte, sikeres évet zártak a Ferencvárossal, hiszen a bajnoki cím mellett bejutottak a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, amit senki sem várt tőlük. A klubhoz most csatlakozik majd két világklasszis, Keszthelyi Rita és a spanyol Beatriz Ortiz.

„Két ilyen szenzációs és rutinos játékos természetesen sokat segíthet. Nem kérdés, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is szeretnénk nyerni, a Bajnokok Ligájában pedig szerintem még jobb eredményt érhetünk el” – fogalmazott a 28 éves vízilabdázó.

A mieink a világbajnokság nyitó napján, pénteken közép-európai idő szerint 14.45 órakor kezdenek a világkupagyőztes görögök ellen.

VÍZILABDA
VIZES VB, SZINGAPÚR
NŐK
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ, PÉNTEK
A-CSOPORT
11.35: Olaszország–Új-Zéland
13.10: Szingapúr–Ausztrália
B-CSOPORT
  4.35: Argentína–Hollandia
  6.10: Egyesült Államok–Kína (Tv: M4 Sport)
C-CSOPORT
10.00: Japán–Horvátország
14.45: Görögország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
D-CSOPORT
  3.00: Dél-Afrika–Spanyolország
  7.45: Franciaország–Nagy-Britannia

 

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az idén válogatott és U20-as Eb-győztes lett Hetzl Adrienn

Utánpótlássport
9 órája

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
2026.11.03. 20:17

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
2026.11.03. 08:38

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
2026.11.02. 06:42

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51

Vízilabda: szoros a góllövőverseny a fiúbajnokságokban

Utánpótlássport
2026.10.31. 12:53

Petrovics Mátyás: Mindenkit segíteni kell a céljai elérésében

Utánpótlássport
2026.10.30. 16:39

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14