Vizes vb: a FINA vizsgálatot indított Harvey budapesti bántalmazása miatt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.07.07. 17:31
null
Mary-Sophie Harvey ügyét kivizsgálja a FINA (Fotó: AFP)
A vizes sportágak nemzetközi szövetsége (FINA) csütörtökön vizsgálatot indított, mert mint arról beszámoltunk, Mary-Sophie Harvey kanadai úszó azt állítja, a budapesti világbajnokság során egy éjszaka bedrogozták, másnap pedig agyrázkódással és zúzódásokkal ébredt.

 

A FINA illetékesei közölték, tisztában vannak a 4x200-as váltó tagjaként vb-bronzérmes úszó nyomasztó és aggasztó kijelentéseivel, és kapcsolatban állnak a kanadai szövetséggel, illetve a magyar szervezőbizottsággal az ügy tisztázása érdekében.

Emlékeztettek, hogy a FINA tavaly komoly intézkedéseket fogadott el a sportolók védelme érdekében, és egy független személyt bíztak meg a történtek kivizsgálásával.

A 22 éves Harvey a közösségi oldalán azt írta, a budapesti verseny utolsó napján bedrogozták, és a kiesett órák után agyrázkódással, bokarándulással és a testén további zúzódásokkal került kórházba. Hozzátette, négy-hat órán át lehetett öntudatlan állapotban, mert ennyire nem emlékszik. Az orvosoktól és a pszichológusoktól kapott ellátását a lehető legjobbnak nevezte.

A bejegyzésből nem derül ki pontosan, hogy a vb múlt vasárnapi zárónapján, vagy a medencés úszóversenyek utolsó napján történt-e az eset, mert utóbbiak bő egy héttel korábban véget értek.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
3 órája

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
4 órája

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
7 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
18 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
Tegnap, 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
Tegnap, 12:09

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
Tegnap, 11:42

2026-ban Pekingben rendezik a rövidpályás úszó-világbajnokságot

Úszás
Tegnap, 8:45
Ezek is érdekelhetik