Vizes vb: első vb-jén csúcsra érhet Summer McIntosh

Vágólapra másolva!
2022.06.14. 11:10
null
A 15 éves Summer McIntosh a Duna Arénában robbanhat be a világelitbe (Fotó: Getty Images)
A tokiói olimpián kétszer is közel járt a dobogóhoz Summer McIntosh, Budapestről viszont jó eséllyel éremmel vagy érmekkel térhet haza Kanadába.

 

Ígéretes műkorcsolyázó volt, a nővére, Brooke pedig ugyanezt elmondhatta magáról úszóként, aztán a testvérek döntöttek, Brooke immár páros műkorcsolyázóként igyekszik meghódítani a világot, húga, a mindössze 15 esztendős Summer McIntosh pedig úszóként szeretne minél magasabbra jutni.

„Mókás, hogy mindketten végül azt a sportágat választottuk, amelyikben akkor rosszabbak voltunk”      – mondta ennek kapcsán Summer McIntosh, akit egyébként gyerekkorában a műkorcsolya és az úszás mellett tehetségesnek találták tornában, műúszásban és labdarúgásban is.

Azt persze már sohasem tudjuk meg, ezekben a sportágakban meddig jutott volna a fiatal kanadai lány, azt viszont látjuk, hogy úszásban már jelenleg is a csúcsokat ostromolja, abban pedig, hogy végül a medence mellett döntött, talán volt szerepe annak is, hogy édesanyja, Jill Horstead válogatott úszó volt, aki például rajtkőre léphetett az 1984-es Los Angeles-i olimpián is (200 pillangón a kilencedik helyen végzett).

„Hamar rájöttem, hogy édesanyám képes megérteni, ha el vagyok keseredve egy rosszabb verseny vagy egy nehezebb edzés után, mindig sokat adott, hogy ilyenkor egyenrangú félként beszélgettünk, ráadásul hasonlókat átélt ő is a pályafutása során” – mondta el Summer McIntosh.

McIntosh 200, 400 és 800 gyorson rajtkőre léphetett az olimpián, és tagja volt hazája, 4x200-as gyorsváltójának – Tokióból két negyedik hellyel tért haza (400 gyors és 4x200 gyorsváltó).

Budapesten, pályafutása első felnőtt-világbajnokságán jó eséllyel ennél magasabbra juthat, hiszen 400 vegyesen vezeti az idei világranglistát (4:29.12), és 200 pillangón is övé ebben az évben a legjobb idő (2:05.81), emellett 200 és 400 gyorson is ott van a dobogósok között a 2022-es teljesítménye alapján – nagy meglepetés lenne, ha ezek után érem nélkül zárná a vb-t.

És akkor még nem beszéltünk a kanadaiak 4x200-as gyorsváltójáról, amelyben természetesen McIntosh is szerephez juthat.

A számai között nem tesz különbséget, ám az sokatmondó, hogy a leginkább a gyorsúszásra fókuszáló felkészülésén változtatott McIntosh: „Ezt valójában én akartam, mert úgy gondolom, pillangón és vegyesen vannak a legjobb lehetőségeim. Az edzőim mellém álltak, és támogattak a döntésemben.”

Ahogyan Summer McIntosh mellett állnak a szülei és a nővére is, sőt, a család macskája is sportos felmenőkkel rendelkezik, a névadója legalábbis minden idők legnagyobb úszója volt: a Mikey nevű jószág ugyanis a 23-szoros olimpiai és 26-szoros világbajnok

Michael Phelpsről kapta a nevét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik