Vizes vb: A versenyszámok közötti pihenésre gondolnak – Hosszú Katinka párnát kapott

Vágólapra másolva!
2022.06.19. 20:47
Szabó Szebasztián 23.01 másodperces idővel hatodik lett 50 méteres pillangóúszásban a budapesti vizes világbajnokságon, míg Hosszú Katinka 7. helyezést ért el 200 méter vegyes úszásban, és a közönségtől nemcsak tapsot, hanem egy „Jó pihenést, Bajnok!” feliratú párnát is kapott. Velük beszélgettünk a Duna Aréna interjúfolyosóján.

Szabó Szebasztián szerint az időeredménye nem lett rossz.

„De nekem ez a hatodik hely azért nem tetszik egyáltalán. Tegnap jobbat úsztam, és biztos voltam benne, hogy még jobbat tudok, de sajnos nem tudom, mi történt. Sajnálom, hogy nem tudtam itthon dobogóra felállni az én számomban, de nagyon kiélveztem a pillanatot, és örülök, hogy itt lehettem. Amikor kijöttem a rajthoz, minden megváltozott. Amikor hallottam, mennyien vannak és mennyire szurkolnak.”

Videónkban azt is elárulja: mennyiben volt most más magyar színekben, mint a 2017-es vb-n szerbben versenyezni a Duna Arénában.

Hosszú Katinka már az elődöntő után is mondta, hogy nagyjából az volt a maximum az úszásában.

„Ezért is örültem annyira a döntőbe jutásnak. Éreztem, hogy már nem sok van ebben, és kicsivel rosszabb is lett ma délután az időm, de sikerült egy helyet előre lépni. Igazából annak örülök, hogy még egyszer átélhettem azt, hogy döntőben úsztam magyar közönség előtt, és úgy érzem, ezt a közönség is átérezte, mert attól függetlenül, hogy hetedikként szálltam ki a medencéből, úgy hallottam – remélem, jól –, hogy nagyon megtapsoltak, és ez nagyon jólesett.”

Hosszú egy „Jó pihenést, Bajnok!” feliratú párnát is kapott a közönség soraiból, videónkban erről is mesél.

19. VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
ÚSZÁS, DÖNTŐK
FÉRFI 100 MÉTER MELL

1. Nicolo Martinenghi (Olaszország) 58.26 másodperc
2. Arno Kamminga (Hollandia) 58.62
3. Nic Fink (Egyesült Államok) 58.65

NŐI 100 MÉTER PILLANGÓ
1. Torri Huske (Egyesült Államok) 55.64 másodperc
2. Marie Wattel (Franciaország) 56.14
3. Csang Jü-fej (Kína) 56.41

FÉRFI 50 MÉTER PILLANGÓ
1. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 22.57 másodperc
2. Nicholas Santos (Brazília) 22.78
3. Michael Andrew (Egyesült Államok) 22.79
...6. Szabó Szebasztián (MAGYARORSZÁG) 23.01

NŐI 200 MÉTER VEGYES
1. Alex Walsh (Egyesült Államok) 2:07.13 perc
2. Kaylee McKeown (Ausztrália) 2:08.57
3. Leah Hayes (Egyesült Államok) 2:08.91
...7. Hosszú Katinka (MAGYARORSZÁG) 2:11.37

Legfrissebb hírek

Szabó Szebasztián ezüstérmes 50 pillangón

Úszás
2025.12.03. 21:13

Romstadion Grúziában: a világ egyik legkülönlegesebb pályáján jártunk – VIDEÓ!

Képes Sport
2025.12.02. 10:17

„Láttam, hogy nem bírják el” – Bordás Réka egyből tudta, hogy segítenie kell a sérült iráni játékosnak

Kézilabda
2025.11.30. 18:21

Videó: a ZTE támadója már a kapus mellett is elhúzta a labdát, majd mellé lőtt

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 14:20

Varga Barnabás góljával vezetett az FTC, de hamar jött a török válasz – videó

Európa-liga
2025.11.27. 20:31

Videó: már a női kézi-vb első napján láthattuk a torna fair play díjas jelenetét?

Kézilabda
2025.11.27. 16:18

NFL: meglepően kevés pontot hozó meccsen győzte le a 49ers a Pantherst

Amerikai sportok
2025.11.25. 09:51

A volt Fradi-játékos szerint nem ízlett a Szpari taktikája az FTC-nek

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 08:55
Ezek is érdekelhetik