Vizes vb: az amerikaiak Ausztráliával, az olaszok Hollandiával elődöntőznek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.03. 21:56
Egyesült Államok–Ausztrália és Olaszország–Hollandia elődöntőt rendeznek majd a Kazanyban zajló vizes világbajnokság női vízilabdatornáján. Az 5–8. helyért tartó versengés párosítása: Spanyolország–Kína és Görögország–Oroszország.

Az első negyedet 2–0-ra megnyerő amerikaiak a folytatásban 3–0-ra, majd 5–1-re is elhúztak. A két éve hazai környezetben győztes spanyolok a harmadik etap közepén felzárkóztak ugyan egygólos hátrányra (5–4), és a záró játékrész elején is sikerült közel kerülniük (6–5), a hajrá az amerikaiaké volt, akik akcióból, majd kontrából is eredményesek tudtak lenni.

A hollandok a 7. percre szereztek háromgólos előnyt, ők a második negyed elején vezettek 5–1-re. A harmadik játékrész közepére azonban az oroszok kiegyenlítettek, de fórból, majd kontrából megint a hollandok voltak eredményesek. Öt perccel a vége előtt felcsillant még némi orosz reménysugár – közte egy volt a különbség –, de Hollandia büntetővel meglépett. A hajrára még egy orosz fórgól maradt, de a hátralévő 76 mp már kevés volt.

Kína négy negyeden át egy-két góllal vezetett, Ausztrália folyamatosan kapaszkodott és egyenlített. A vége előtt négy és fél perccel negyedszer egyenlített ki, és mivel az eredmény már nem változott, az ötméteresekre maradt a döntés. Miután az ausztráloknál mind az öt játékos a kapuba talált, elég volt egyetlen kínai hibázó a négyből, hogy az ötödik honfitársara már sor se kerüljön.

Az egyetlen olasz gólt hozó első negyedet, majd a görög egyenlítést követően előbbiek hárommal megléptek. A görögök sokáig kapaszkodtak, kétszer is felzárkóztak egygólos hátrányra, de a negyedik negyed elején egy centergól, majd egy akcióból szerzett olasz találat megpecsételte a sorsukat. Az olaszok nyerő embere a kilenc lövéséből négy gólt szerző Tania Di Mario volt.

VIZES VB, KAZANY
NŐI VÍZILABDA
NEGYEDDÖNTŐ

Spanyolország–Egyesült Államok 5–8 (0–2, 2–3, 2–1, 1–2)
Ausztrália–Kína 12–10 – ötméteresekkel (2–3, 0–1, 4–2, 1–1, 5–3)
Olaszország–Görögország 9–6 (1–0, 3–3, 3–2, 2–1)
Oroszország–Hollandia 9–10 (1–4, 4–3, 2–1, 2–2)
KORÁBBAN
A 9–12. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–KANADA 10–7 (2–1, 2–2, 2–3, 4–1)

Kazahsztán–Brazília 5–10
A 13. HELYÉRT
Új-Zéland–Franciaország 7–6
A 15. HELYÉRT
Dél-Afrika–Japán 7–15
A TOVÁBBI PROGRAM
augusztus 5., szerda
A 11. HELYÉRT

Kanada–Kazahsztán
A 9. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–Brazília 11.10 óra
AZ 5–8. HELYÉRT
Spanyolország–Kína
Görögország–Oroszország
ELŐDÖNTŐ
Egyesült Államok–Ausztrália
Olaszország–Hollandia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik