Vizes vb: legyőztük Kanadát, a 9. helyért játszhatunk

Vágólapra másolva!
2015.08.03. 12:16
A magyar női vízilabda-válogatott 10–7-re legyőzte Kanadát a kazanyi vizes világbajnokság 9–12. helyért vívott rájátszásában. Merész András csapata a Kazahsztán–Brazília párharc győztesével csap össze a 9. helyért, szerdán 11.10-től.

A kanadaiak a negyeddöntőbe kerülésért vívott mérkőzésen jó kezdés (4–3) után gyenge második félidei játékuk miatt 8–5-re kikaptak a görögöktől, míg a mieink az amerikaiak ellen csupán a hajrában tudtak kozmetikázni a pocsék (2–10) rajtot követően (7–12).

A meccset jó védekezéssel indították a mieink, az első öt percben csupán egy kapura lövésig jutottak a tengerentúliak, mondjuk Valin emberelőnyből rögvest válaszolt is Szücs találatára.

A negyedet Kisteleki megúszásának köszönhetően így is előnnyel zártuk (2–1), majd Keszthelyi és a két Eggens gólpárbaja után is maradt a minimális fór (4–3).

A nagyszünetet követően először vezettünk két góllal is, de Kisteleki és Keszthelyi (6–4) góljára is jött válasz, és Wright révén már egyenlítettek is a kanadaiak (6–6). Érdekesség, hogy eddig a pontig 12 kapura lövése volt az ellenfélnek, 22 nekünk.

A hajrá azonban ezúttal jól sikerült, Keszthelyi megszerezte a negyedik találatát is, majd Bujka és Illés is eredményes volt (9–6), a háromgólos differenciából pedig már nem volt visszaút (10–7).

„Még sebtapasznak sem jó egy ilyen győzelem, nem tudja a helyzetünket, az érzelmeket pozitív irányba befolyásolni. Ezzel együtt a játékosok megértették azt, amit a meccs előtt a szakmai stábbal felvázoltunk nekik. Elmondtuk, hogy azért ez nem egy tét nélküli mérkőzés volt, van egy olyan szó, érzés, hogy önbecsülés, hogy válogatottság, hogy a hazáért küzdés. Ezek nagy szavak, főleg egy ilyen szituációban, de valahol ezeket az érzelmeket kellett előhívni ahhoz, hogy jól menjünk bele a meccsbe. Jól is mentünk bele, ezért dicséret illeti a lányokat. A kanadai csapat mindig jóval erősebb volt nálunk fizikailag, keményebbek, mégis egyértelműen felvettük a harcot ezzel a játékkal. Ha más nem is, ez mindenképpen előremutató.

A következő meccs sem lesz egyszerű, sőt. Várhatóan a brazilok következnek, akik csak két góllal kaptak ki Kínától, gőzerővel készülnek négy éve az olimpiára. Egy kanadai edzőjük van, akit jól ismerek, nem lesz könnyű menet. Magunknak megkönnyíthetjük a helyzetet, ha legalább olyan elánnal állunk oda, mint ahogyan ma tettük” – mondta Merész András a waterpolo.hu-nak.

Merész András csapata végül valóban Brazíliával csap össze a 9. helyért szerdán 11.10-től. A dél-amerikai válogatott az utolsó negyedet 2–0-ra elvesztve is simán, 10–5-re nyert Kazahsztán ellen.

VIZES VB, KAZANY

NŐI VÍZILABDA
A 9–12. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–KANADA 10–7 (2–1, 2–2, 2–3, 4–1)
Kazany, 264
néző. V: Wengenroth (svájci), Williams (új-zélandi)
MAGYARORSZÁG: Bolonyai – KESZTHELYI 4, Garda, Czigány D., BUJKA 2, Szücs G. 1, Kisteleki D. 2. Cs: Takács O., Tóth I., Antal, Illés A. 1, Menczinger K. Szövetségi kapitány: Merész András
KANADA: Gaudreault – M. Eggens 1, McKee, Bekhazi 1, Monton, Robinson 1, WRIGHT 2. Cs: C. Eggens 1, Valin 1, Alogbo, Perreault, Fournier. Szövetségi kapitány: Johanne Begin
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 8/2
MESTERMÉRLEG
Merész András:
– Ezek szerint sikerült hatni a lányok önbecsülésére. Végig úgy pólóztak, ahogy kell – egy kilencedik helyért vívott mérkőzésen... Nem vagyunk boldogok, hogy itt kellett játszanunk, de ezt magunknak köszönhetjük. Nem volt könnyű a nap eleje, most mondjam azt, hogy nem volt meccshangulat a buszon?! Csak úgy jöttünk. De igyekeztünk hatni a lányokra, megkértem a segítőmet, Märcz Tomit beszéljen a kilencedik helyért vívott meccsekről, mert ők játszottak ilyeneket a BVSC-vel. Nem érdemes a szakmai részt feszegetni egy ilyen mérkőzés után, inkább csak egy megjegyzés: örülök, hogy partnerei voltunk a kanadaiaknak az ütésváltásban. Elviseltük azt a fajta játékot, és nem maradtunk adósok.
Johanne Begin: – A magyar válogatott motiváltabb volt, jobban pörögtek a játékosai, és az utolsó negyedben már nem tudtunk mit kezdeni velük.
Kazahsztán–Brazília 5–10
A 13. HELYÉRT
Új-Zéland–Franciaország 7–6
A 15. HELYÉRT
Dél-Afrika–Japán 7–15
NEGYEDDÖNTŐ
Spanyolország–Egyesült Államok 5–8 (0–2, 2–3, 2–1, 1–2)
Ausztrália–Kína 12–10 – ötméteresekkel (2–3, 0–1, 4–2, 1–1, 5–3)
Olaszország–Görögország 9–6 (1–0, 3–3, 3–2, 2–1)
Oroszország–Hollandia 9–10 (1–4, 4–3, 2–1, 2–2)
augusztus 5., szerda
A 11. HELYÉRT

Kanada–Kazahsztán
A 9. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–Brazília 11.10 óra
AZ 5–8. HELYÉRT
Spanyolország–Kína
Görögország–Oroszország
ELŐDÖNTŐ
Egyesült Államok–Ausztrália
Olaszország–Hollandia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik