Vizes vb: fontos közlekedési infó – útlezárás két hétre

2017.07.21. 18:13
Péntek este 10 órától csaknem két hétre lezárják a Budai alsó rakpart Halász utcai felhajtó és Üstökös utcai felhajtó közötti szakaszát – közölte a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. péntek délután az MTI-vel.

Közleményük szerint itt helyezik el a vizes világbajnokság óriástorony-ugróit kiszolgáló, a versenyzők pihenését szolgáló létesítményeket.

Az útlezárás okozta forgalmi korlátozás enyhítése érdekében a Halász utca felől északra továbbra is járható lesz a felhajtótól a Fő utca felé tartó útszakasz, a délre haladók pedig a rakpart alsó szakaszára továbbra is ráhajthatnak. A lezárás augusztus 3-ig tart – olvasható a közleményben.

A BKK péntek este az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: nem csak péntek estétől augusztus 3-án, vasárnap reggel 6 óráig korlátozzák a Budai alsó rakpart forgalmát az Üstökös utca és a Halász utca között a vizes-világbajnokság miatt. Ugyanitt: augusztus 5-én, szombaton 0 órától 6-án, vasárnap, 16 óráig, valamint augusztus 12-én, szombaton 0 órától 13-án, vasárnap 16 óráig is korlátozzák majd a forgalmat.

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Szántó Dávid: Ezzel a stábbal garancia lesz arra, hogy a megfelelő színvonalon rendezzük meg a 2027-es vizes vb-t

Úszás
2026.06.26. 21:22

Úszás: egy év múlva rajtol itthon a vizes világbajnokság

Úszás
2026.06.26. 11:07

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48
Ezek is érdekelhetik