Vizes vb 2017: Tisztában vagyunk a felelősségünkkel – Seszták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 12:23
Seszták Miklós köszöntőjével kezdődött meg kedden a vizes sportágakat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) vezető testületének budapesti első ülése.

A FINA sajtóközleménye szerint a nemzeti fejlesztési miniszter, egyben a 17. vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke megköszönte a nemzetközi szövetségnek, hogy Magyarországra bízták a vb megrendezését, amely „minden idők legnagyobb nemzetközi eseménye, amelyet valaha ezen a földön szerveztek”.

Seszták elmondta, bizottságuk mindent megtett annak érdekében, hogy a világbajnokság méltó legyen a FINA elvárásaihoz.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a nagy sportesemények között ez dobogós helyen áll, ennek megfelelően tisztában vagyunk a felelősségünkkel is” – szögezte le Seszták Miklós.

A fejlesztési miniszter külön kiemelte Gyárfás Tamásnak, a FINA alelnökének munkáját, akinek az öt-hat évvel ezelőtt született álmából mára valóság lett.

„Gyárfás Tamás rengeteget dolgozott azért, hogy ez az esemény megvalósuljon, az elmúlt másfél évben többet tárgyaltam vele és Cornel Marculescu ügyvezető igazgatóval, mint miniszterként bárki mással. Óriási segítség mindannyiunknak, hogy egy ilyen nagyszerű képviselőnk van a FINA legfőbb döntéshozó testületeiben” – hangsúlyozta.

Seszták méltatta az ülésre szintén meghívott kormánybiztost, Fürjes Balázst is, aki több helyszín, így a Duna Aréna rekordidő alatt történt kivitelezéséért volt felelős.

Legfrissebb hírek

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
4 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
21 órája

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
2025.07.30. 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09
Ezek is érdekelhetik