Puyol: Jobban bízunk a sikerben, mint a többiek

2010.06.16. 13:31
null
Puyol szerint nagyszerű a hangulat a válogatottban (Fotó: Action Images)
Carles Puyol a spanyol válogatott egyik legrutinosabb tagja, és a Barcelona védője úgy véli, most a legjobb a hangulat a selecciónban. Az utolsó világbajnokságán szereplő futballista szerint mindent megtesznek majd azért, hogy méltóképpen képviseljék Spanyolországot.

– Két Európa-bajnokságon, három világbajnokságon és rengeteg meccsen szerepelt már a spanyol válogatottal. Milyen érzésekkel érkezett Dél-Afrikába?
– Nagy önbizalommal és nagy dolog véghezvitelére éhesen. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, és egy rossz nap akár a vesztünket is okozhatja. Jól felkészültünk, és majd meglátjuk, meddig juthatunk.

– Most a legjobb a hangulat a válogatottnál?

– Lehet, hogy így van. Igazából én mindig úgy éreztem, hogy esélyesként léptünk pályára a tornákon, mivel Spanyolországnak nagyszerű játékosai vannak. De most úgy érzem, hogy a csapat tagjai jobban bíznak a sikerben, mint a többi ember. Az Európa-bajnoki siker nagy önbizalmat ad, és a szurkolók is jobban bíznak bennünk, az ellenfelek pedig tisztelnek minket.

– A spanyol válogatottban játszik Xavi, Silva, Iniesta és Fabregas. Mit jelent ez egy védő számára?
– Azt, hogy sokkal kevesebbet kel védekezni, mivel szinte mindig nálunk van a labda. Persze az előfordulhat, hogy a kontratámadásoknál bajba kerülünk, mivel sokan támadnak a csapatból, akik elöl vannak. Ezért nagyon oda kell figyelnünk hátul, de vannak pillanatok, amikor csak élveznünk kell a támadóink játékának nézését.

– Melyik a jobbik csapat: az Európa-bajnok selección vagy a mostani együttes?
– Mindkettő nagyon jó. Az Eb-n nagyon jó futballt játszottunk, és a védelem szinte ugyanaz most, mint akkor. A vébére új játékosok is kerültek a keretbe, akik megérdemlik, hogy itt legyenek, ahogy azok is megérdemelték volna a részvételt, akik most nem jöhettek velünk. Az újak nagy elszántsággal készülnek, és sokat segítenek majd a válogatottnak.

– Mennyire hasonlít a nemzeti csapat a Barcelonára?
– Sok futballista szerepel közöttünk a Barcából, és a selección stílusa is hasonlít a klubcsapatoméhoz, de ez nem jelenti azt, hogy itt lenne a katalán együttes. Most Spanyolországot képviseljük, és közös a célunk.

– Láthatjuk majd a 2018-as világbajnokságon?
– Igen, szurkolóként. Nem tudom, hogy a vébé után lemondom-e a válogatottságot. Ha megnyerjük a Világkupát, akkor biztosan. Brazíliába már biztosan nem tartok a csapattal. Egy nap minden véget ér, ez az élet rendje. Persze a torna után beszélek a nemzeti együttes vezetőivel, mivel nem egyedül hozok majd döntést.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

Marc Cucurella megszabadult híres hajkoronájától – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.30. 09:54

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45