Röpi: az U18-as Eb-bronz után Pampuch készen áll az újabb erőpróbára

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.07.29. 09:02
null
A nyíregyháziak 16 éves szélső ütő ígérete, Pampuch Gréta is oroszlánrészt vállalt az U18-as leány röplabda-válogatott sportági történeti sikerében, a bronzérem megszerzésében a korosztályos Eb-n. Mindezek után a fiatal hétfőtől újra munkába állt a felnőttválogatott tagjaként Telkiben, és mindent elkövet, hogy a „nagyok” augusztus 21-én rajtoló Európa-bajnokságán is ott lehessen.

Rendkívül sűrű és eseménydús nyári válogatottprogram kellős közepén jár a 16 esztendős röplabdázó, Pampuch Gréta, aki májusban először kapott meghívót a felnőtt nemzeti csapatba, majd jutott szóhoz előbb a MEVZA-tornán, aztán az Európa-liga-sorozatban is rendszeresen. Majd következett számára július elején a lett-litván közös rendezésű U18-as Eb, amelyen

a korosztályos válogatottal szenzációszámba menő bronzérmet nyert, ugyanis az utánpótlás-kontinenstornák történetében először szerzett érmet magyar csapat. 

„Az remekül jött ki nekem, hogy úgy tudtam neki vágni az U18-as Eb-nek, hogy volt már bennem jó néhány minőségi meccs a nagyválogatottal, így tényleg jó formában, lendületben és önbizalommal telve érkeztem meg a korosztályos válogatottba, amely aztán parádésan összeállt az Európa-bajnokságra – mondta Pampuch az Utánpótlássportnak. –

Ahogyan jöttek sorban a győzelmek, mindenki a fejébe vette, hogy ez nemcsak vágyálom, hanem valóban lehetséges, hogy mi bejussunk a legjobb négy közé, és ezt hál'istennek sikerült is megvalósítanunk. A bolgárok elleni drámai fordításunkat, amellyel végül kivívtuk az elődöntőbe kerülést, azt hiszem, jó darabig nem fogom elfelejteni, fantasztikus élmény volt az a meccs, a legemlékezetesebb az Eb-ről."

Forrás: CEV

Pampuch Gréta 156 pontjával a második legjobb pontszerzőként zárt az U18-as Eb teljes mezőnyében. (Az első csapattársa, Zsombók Eszter lett 173-mal.) A korosztályos Eb-érem után hétfőtől újra a felnőttválogatottban van jelenése a telki edzőtáborban, ugyanis augusztus második felében a „nagyok” Eb-jén is szeretne bizonyítani.

„Az U18-as Eb-bronz hatalmas motivációs lökettel látott el, és igyekszem a felnőttválogatottban is helytállni és jól teljesíteni.

(Kiemelt kép forrása: CEV)

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
6 órája

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
23 órája

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 17:21

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
Tegnap, 13:51

Tekvondó: kétnapos lesz az ob, sok fiatallal

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Asztalitenisz: ezüstérmes a Gergely, Nagy vegyes páros Szombathelyen

Utánpótlássport
2026.10.31. 20:30

Cselgáncs: Kiss és Sági is bronzérmes a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.10.31. 17:32

Kosárlabda: novemberben ismét Bajnokok Tornája lesz Sopronban

Utánpótlássport
2026.10.31. 14:04