Tekvondó: bajnokság a diákoknak Szigetszentmiklóson

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2026.04.24. 16:04
null
Az esztendő egyik legjelentősebb hazai utánpótlásversenye következik szombaton: az országos diákbajnokság Szigetszentmiklóson.

A tekvondózó diákok legjobbjai most szombaton harcolnak meg a 2026-os bajnoki címekért, méghozzá Szigetszentmiklóson, vagyis ugyanott, ahol tavaly is lezajlott a viadal, amely egyúttal emlékverseny is. Utóbbit évek óta együtt rendezik a diák ob-val, ily módon is

megőrizve a sportág egyik ikonjának, Engrich Mariann-nak az emlékét,

,

aki – írta a honi sportági szövetség honlapja: – „1987-es világbajnoki győzelmével nemcsak sportágát emelte új magasságokba, hanem az Év Sportolónője címet is elnyerte, hatalmas fölénnyel megelőzve más sportágak kiválóságait”. A méltatásban az is hangot kapott, hogy a korszak 1996-ban, tragikus hirtelenséggel elhunyt legkiemelkedőbb magyar tekvondósának

Szigetszentmiklóson, a Városi Sportcsarnokban délelőtt 9 órától zajlanak az események egészen estig, amikorra véget ér a program mindhárom műfajban: küzdelemben, formagyakorlatban és gyorsrúgásban egyaránt. A küzdelmek különböző korcsoportokban folynak, a gyerek I-től, vagyis a 6-7 évesektől kezdve a kadétkorúakon – a 12-14 éveseken – át egészen a juniorokig, akik a 15-17 esztendősöket jelentik.  Ugyanígy végeredményt hirdetnek – egyéniben, párosban, csapatban - formagyakorlatban is, hasonlóképpen kor szerint bontva csoportokra a döntő szakaszba jutottakat különböző, így az övfokozatokat is figyelembe vevő szempontok alapján. 

A megfelelő óvintézkedések sem hiányoznak: ezek között szerepel a védőfelszerelések igénybe vételének előírása is, vagyis a fej-, a mellkas-, az alkar- és sípcsontvédő, a lágyékvédő, a fogvédő és a kesztyű használata küzdelemben mindenkinek kötelező.  A „korszellem” jelen van a mérkőzésidőknél is: a gyermekek korcsoportjaiban kétszer egyperces menetek vannak, fél perc pihenővel, a kadétoknál a menetek kétszer másfél, a junioroknál pedig kétszer két percig tartanak, ugyanúgy harminc másodpercet jelentő szusszanásnyi idővel.

A gyorsrúgás a legfiatalabbak kedvence,

,

de valamennyi korcsoportnak lehetősége van ebben a versenyben is kipróbálnia magát. Elektronikus lábfejvédőben kell megrúgni a protektort, a végrehajtásra húsz másodperc áll rendelkezésre. A vállalkozó kedvűek egymás után következnek, mindenki kétszer kísérletezhet, s a jobbik eredményt veszik figyelembe a sorrend megállapításánál. Rúgása gyorsaságát ki-ki maga is ellenőrizheti, mivel az eredményjelző tábla folyamatosan mutatja a teljesítményt.

(Kiemelt képen: 2025 után idén is Szigetszentmiklós a házigazda Forrás: mtsz.hu)

Legfrissebb hírek

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
Tegnap, 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
Tegnap, 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54