„Az első gondolatom az volt, hogy itt a vége” – Szöllősi-Zácsik Szandra már úton a visszatérés felé

„Mentálisan nagyon erősnek kell lenni, hogy a gyakori hullámvölgyeket át lehessen vészelni, mert, vannak jobb és rosszabb napok. De úgy érzem, hogy most már azért jövök ki ebből, mert túl vagyok a rehabilitáció felén. Már látom a fényt az alagút végén, és nagyon bízom benne, hogy minél hamarabb túl tudok lendülni ezen az időszakon” – fogalmazott Szöllősi-Zácsik Szandra az esztergomiak hivatalos honlapjának adott interjújában.

A korábbi magyar válogatott játékos ezután arról beszélt, hogy mikor élte át a legnehezebb pillanatokat: „Nem az elején volt a nehezebb, hanem most. Az, hogy én világ életemben csapatban léteztem, mindig körülöttem voltak a csapattársaim. És most már majdnem öt hónapja egyedül dolgozom. Ilyenkor tényleg csak a gyógytornász van mellettem vagy az aktuális szakember, akivel éppen dolgozom.”

Szöllősi-Zácsik az interjúban elmondta, a közvetlen környezete nagyon sokat segített neki a nehéz idők átvészelésében: „Amikor jött a sérülés, az első gondolatom az volt, hogy akkor itt a vége, én ezt abbahagyom. De ez tényleg csak pár perc volt. Találkoztam a kisfiammal, a kislányommal és az apukámmal, és ez elég gyorsan elmúlt. Utána már úgy voltam vele, hogy az élet sok akadályt elém rakott, ezt is megugrom. Ha már egyszer megugrottam, akkor meg fogom még egyszer.”

A visszatérésének pontos időpontját egyelőre nem tudta megnevezni: „Lehet, hogy ott leszek az első meccsen, meg utána is több mérkőzésen, de nem leszek a régiformámban. Nem leszek se bombaformában, se igazán jó formában. Akkor mondom azt, hogy visszatértem, amikor lesz egy meccs és saját magamnak azt mondom: na, ez végre jó volt!”

„Nagyon sokszor végiggörgettem azt a pár másodpercet – idézte fel sérülésének körülményeit Szöllősi-Zácsik. – Miért pont azt a mozdulatot csináltam, fogalmam sincs. Soha nem csináltam előtte. És valószínűleg nem is fogom többet. Szerintem ezt az agyam most már tudatosan blokkolni fogja.”

A 36 éves balátlövő az interjú második félidőben arról beszélt, hogy bár az elmúlt hónapokban csak külső szemlélője volt a történteknek, folyamatosan figyelemmel kísérte csapattársai teljesítményét, és akik igényelték, azoknak segített is ebben-abban: „Voltak olyan mérkőzések, amiket élvezet volt nézni. Nem volt mindig kiemelkedő egyéni teljesítmény, de azt lehetett mondani, hogy ez egy igazi csapatmunka volt. Tényleg együtt dolgoztak a pályán, és ezt nagyon jó volt látni. Ha kérdeznek a lányok, természetesen segítek. Van, akinek csak egy ölelés kell, akkor megölelem, és neki már az is jólesik. Most ilyenekben tudok segíteni: egy-két jó szóval, tanáccsal vagy egy öleléssel.”

Szöllősi-Zácsik tavaly novemberben szenvedett súlyos térdsérülést, azóta nem lépett pályára.