Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2026.03.21. 08:54
null
A korábbi klasszis kézilabdázó, Iváncsik Gergő fia, Máté a Veszprém utánpótlásában és a korosztályos válogatottban is bontogatja szárnyait.

Néhány hete ünnepelte 17. születésnapját a Veszprém Handball Academy kézilabdázója, Iváncsik Máté. A vezetéknév nem véletlenül cseng ismerősen a sportrajongóknak, hiszen a játékos édesapja a kétszeres olimpiai negyedik, a Veszprém csapatával háromszoros Bajnokok Ligája-ezüstérmes Iváncsik Gergő, nagybácsija pedig a hétszeres magyar és kétszeres norvég bajnok, KEK-győztes Iváncsik Tamás. És akkor még ott a nagypapa, a kézilabda-válogatottban 169 alkalommal szereplő, olimpiai negyedik és világbajnoki második helyezett, a hazai sportági hírességek csarnokába is beválasztott, világválogatott Iváncsik Mihály… Ilyen felmenőkkel nem csoda, hogy a kis Máté hamar a pálya mellett találta magát.

„Négy-ötéves koromból maradt meg az első emlék, hogy a helyszínen szurkolok apának, de tudom, hogy már korábban is kivittek a hazai meccseire. Az biztos, hogy amikor már fel tudtam állni, a mérkőzések után szaladtam be dobálni a pályára – emlékszik vissza a kezdetekre Iváncsik Máté. – Nem volt kérdés, hogy én is kézizni fogok, és megpróbálok a papa meg apa és a tesói (Tamás mellett Ádám is profinak állt – A szerk.) nyomdokába lépni. Már tíz éve, megállás nélkül csinálom. Sosem gondoltam arra, hogy abbahagyjam.”

Sokan gondolhatnák, hogy ilyen családi környezetben könnyű a fiatal dolga, a névnek azonban súlya van. És ezt Máté is megtapasztalta már.

„Mostanra már nem érzem, mert megtanultam kezelni ezt a helyzetet, de korábban

Akkoriban sem zavart különösebben, de azért furcsa volt hallani, ma viszont már csak mosolygok rajta. Hadd mondják, az ő dolguk...

A persze elkerülhetetlen, hogy a családi ebédnél ne kerüljön elő a kézilabda, és az elődök természetesen bőséggel ellátják őt jó tanácsokkal – ráadásul mindannyian szélsőként bizonyítottak, Mihály és Tamás jobb-, Gergő balszélsőként – utóbbi, akárcsak a fia.

„Amit mindegyikük mondott, hogy munka nélkül nem lesz eredmény, a név önmagában nem elég a sikerhez. Azt is tudom, hogy minden nap dolgozni kell, a rosszakarókból pedig erőt lehet meríteni.”

Máté pályafutása eddig biztató: a Veszprém utánpótlásában jó ideje az idősebbek között bizonyít, jelenleg elsősorban a klub második csapatában, az NB I B-ben számítanak rá. A felnőttmásodosztályban jelenleg a Dabassal az első helyért csatázó csapat egyik legfiatalabb tagjaként a harmadik legeredményesebb: 18 bajnokin 77 gólnál jár. A korosztályos válogatottban is számítanak rá, serdülőként tavaly nyáron negyedik lett az EYOF-on, az idén pedig ifjúsági Európa-bajnokságon szerepelhet.

„Megszoktam már, hogy idősebbek ellen kell játszanom, az előző évadban például három sorozatban is számítottak rám. Talán a legszebb eddigi emlékem az ifjúsági BL-döntő a kölni Lanxess Arenában, ami annak ellenére is pozitív élmény, hogy végül csak az ezüstérmet szereztük meg. Apát többször is megnéztük annak idején ebben a csarnokban. Az EYOF-ot sem fogom elfelejteni, az Eb-t pedig nagyon várjuk már a srácokkal!”

(Kiemelt képünkön: Iváncsik Máté akcióban Fotó: Wolf Attila/Veszprém Handball Academy)

Legfrissebb hírek

Magyary Ágnes: Legyen idő és energia arra, akire kell!

Utánpótlássport
17 órája

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
19 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
Tegnap, 11:10

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.03.19. 19:28

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
2026.03.19. 16:09

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
2026.03.19. 09:13

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.03.18. 16:12

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10
Ezek is érdekelhetik