Asztalitenisz: kezdődik a korosztályos világbajnokság Kolozsváron

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.11.22. 19:18
null
Három magyar asztaliteniszezővel a mezőnyben vasárnap Kolozsváron elrajtol az ifjúsági és serdülő-világbajnokság, amelyen Harczi Zsolt szakmai igazgató szerint az éremszerzésben is bízhatunk.

November 23. és 30. között az erdélyi Kolozsvár ad otthont az utánpótláskorú asztaliteniszezők világbajnokságának, amelyen a megszokott módon két korosztályban rendeznek küzdelmeket. Amíg tavaly csak egy, addig idén három magyar játékos jutott ki a vb-re: az ifjúságiak (U19) között Szántosi Dávid és Lei Balázs, míg a serdülők (U15) mezőnyében Gergely Márk képviseli a magyar színeket. A hazai lányok közül senkinek nem sikerült kijutnia a fiatalok legrangosabb seregszemléjére.

„Azt tudni kell, hogy a vébére nem neveznek a játékosok, hanem csakis az évben elért eredményeikkel tudják kvalifikálni magukat – mondta Harczi Zsolt, a hazai szövetség (MOATSZ) szakmai igazgatója az Utánpótlássportnak. – Ennek fényében mindenképpen pozitívumnak értékelem, hogy a tavalyi egy indulónk helyett most három játékosunk is ott lesz a mezőnyben, tehát megtripláztuk a küldöttségünk létszámát. Mivel még nem ismerjük a sorsolást, így nehéz feladat jóslásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy meddig juthatnak a mieink.

Lei Balázs is indul a kolozsvári korosztályos vb-n Forrás: WTT

Szántosi egyesben ifjúsági Európa-bajnoki címvédőként szerepelhet a vb-n, míg a párosban serdülő-világbajnok Leinek is bőven lehet keresnivalója; egy héttel ezelőtt ezüstérmet szerzett az U19-es korosztályban a szombathelyi nemzetközi utánpótlás-bajnokságon.

Vasárnap a csapatversenyekkel kezdődik a világbajnokság programja, a mieink először kedden lépnek asztalhoz vegyes párosban, míg az egyes küzdelmei csütörtökön startolnak.

IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ-VILÁGBAJNOKSÁG, KOLOZSVÁR (ROMÁNIA)
A magyar indulók:
Ifjúságiak (U19):
Szántosi Dávid, Lei Balázs (párosban együtt játszanak, míg vegyes párosban Lei a cseh Veronika Polakovával szerepel, Szántosi nem indul)
Serdülők (U15):
Gergely Márk (párosban az angol Kacper Piwowarral, vegyes párosban horvát Lana Benkóval közösen)

A program:
Csapatverseny: vasárnap kezdődik (nincs magyar szereplő)
Vegyes páros: keddtől péntekig tart
Páros: szerdától szombatig tart
Egyes: csütörtöktől vasárnapig tart

(Kiemelt képen: Szántosi Dávid Forrás: WTT)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
1 órája

Vívás: ezüstérmet szerzett a leány párbajtőrcsapat a junior Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Tóth Petra: Meg kell mutatni a helyes irányt a fiataloknak

Utánpótlássport
18 órája

Vívás: aranyérmes a leány tőrcsapat a junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.02.26. 18:39

Tekvondó: az utánpótlás első nemzetközi versenyhétvégéje jön

Utánpótlássport
2026.02.26. 15:18

Labdarúgás: pénteken rajtol az utánpótlás-bajnokságok tavaszi idénye

Utánpótlássport
2026.02.26. 11:09

Kosárlabda: ők voltak a legjobb fiatalok a női NB I alapszakaszában

Utánpótlássport
2026.02.26. 09:00

Vívás: Vajda Oszkár bronzérmes a junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.02.25. 18:51
Ezek is érdekelhetik