Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.10.24. 18:54
null
A litvánok elleni ötgólos siker után az U19-es leány labdarúgó-válogatott pénteken hetet lőtt Moldovának a Blšanyban rendezett második Eb-selejtezőjén.

Azok után, hogy a Csehországban zajló B-ligás Európa-bajnoki selejtezőtorna első mérkőzésén kedden 5–0-ra verte az U19-es leány futballválogatott Litvániát, Gajdóczi Tibor csapata pénteken a moldávokkal csapott össze, és a félidei négygólos vezetés után 7–0-s sikert arattak a mieink.

„Pontosan azt kaptuk az ellenféltől, amire számítottunk: nem törekedtek igazán a játéképítésre. Ennek ellenére nem volt könnyű ellenük játszani, hiszen szinte végig a kapujuk elé tömörültek, így nehéz volt feltörni a védelmüket. A lányok viszont mindent megtettek, amit kértünk tőlük, hatalmasat küzdöttek” – értékelt Gajdóczi Tibor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A válogatott október 27-én 14 órakor a csoport legerősebb tagja, Csehország ellen zárja Eb-selejtezősorozatát Chomutovban, ezen a találkozón múlik majd, hogy melyik csapat jut fel az A-ligába.

MagyarországMoldova 70 (40)
Magyarország: Balogh Zselyke - Máté Nóra (Bozsik Linett, 46.), Nyul Petra, Jákri Dóra, Gágyor Zille - Victoria Vinals - Vincze Borbála, Brekovszki Julianna (Borzák Lilien, 62.), Szarvas Sára (Sági Panna, 62.), Gégény Petra (Bánfi Gréta, 46.) - Turi Bori (Pethe Olivia, 46.)

(Kiemelt kép forrása: mlsz.hu)

Legfrissebb hírek

Öttusa: Eb-győztesek sikere az U17-es Magyar-kupában

Utánpótlássport
4 órája

Úszás: ifi ob után ifi Eb, majd felnőtt Eb várja Antal Dávidot

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Trap: Nyitrai Anna felnőtt országos csúcsot lőtt

Utánpótlássport
2026.06.13. 18:57

Kosárlabda: az idén nyáron ismét bizonyítana az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
2026.06.13. 15:54

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

Utánpótlássport
2026.06.12. 17:52

Kosár: a fiúutánpótlásban is jócskán akadtak kiemelkedő egyéniségek

Utánpótlássport
2026.06.12. 14:20
Ezek is érdekelhetik